Bicegve mennék a temetésemre... - sűrgősségi ellátás magyar módra -

Fülszöveg

„… igazi az lenne, ha biciklivel – régivel, újjal – mennék a temetésemre…" írja, pötyögi egyetlen ujjal Kertész Péter. A zseniális tollú alkotó Freddie Mercury és Tolerancia díjas, Pulitzer emlékdíjas újságíró, író, aki egyben a szentendrei zsidó temető hivatalos gondnoka. Amikor valakinek a könyvét igyekszik bemutatni az ember, általában nem írja le a szerző származását, hitét. A művét elemzi. De Kertész Péternél a zsidó mivoltot lehetetlen nem említeni. Hihetetlen pályaút áll mögötte, harcos, igazmondó, rámenős, félelemnélküli volt a Népszabadság, majd a Magyar Hírlap újságírójaként, megannyi kötet szerzőjeként. És mindig, minden írásában – a legtöbben feltétlenül – a magyarországi zsidók hányattatása is helyet kapott. Elveszett családjának értékeit siratta, s teszi ezt mindmáig bloggerként. Több éve egyetlen ujjal eleveníti fel a múltat, az évtizedek történéseit és a keserves jelent. Szarkazmusa elviselhetetlen, mert a mondatain, a gondolatain nem lehet „átugrani", csak sírni, sírni és csodálni…. Honnan van ebben az emberben annyi szellem, alkotóerő?Esendő, helyhez kötött, másokra ráutalt. A családja – Pipi a felesége, a gyerekei, az unokái – és a fogyó számú barátai tartják Kertészben a lelket. És az emlékei, a „csápjai", amik a stroke után sem sérültek, amikkel ma is pontosan, hibátlanul letapogatja a világot…Legújabb kötete, a Wesley János Kiadó gondozásában megjelent „Bicegve mennék a temetésemre… - sürgősségi ellátás magyar módra" című könyve hátborzongató. A neves, sokak által csodált, mások által utált újságíró fizikai, lelki kiszolgáltatottságáról vall, nem szégyelli egy tudós alaposságával, pontosságával rögzíteni, mit élt át, amikor stroke-ot kapott, hogyan próbál azóta is lábadozni. Kifelé megy az életből, de nem adja könnyen magát. Hihetetlen erő, hihetetlen hatás….Ajánlom minden egészséges és beteg figyelmébe. Soha nem tudható, kit, mikor ér utol a kegyetlen kór. Az meg még kevésbé, hogy ki, mikor és hogyan éli túl…A kötet sok egyéb között a sürgősségi ellátásról, az ügyletes orvosról, az életmentő ládáról, vagy éppen hiányáról, a mentő felszereltségéről, az oxiológiáról, a stroke-központról, s ne szépítsük a rokkanttermelésről szól. Arról, hogy hiányzik a rendszerből számtalan dolog, csodák nincsenek, tehát nem is segítenek. Legfeljebb túlélésre lehet számítani, meg a mozgásképtelenségre. Ha van hol, ott az elfekvő lehet az egyik „megoldás". Nem lehet mindent megtenni eszköz és rendszer híján... kötetben idézett Pénzes professzor minderre hivatkozik, akiről Kertész tudósított, hogy fegyelmit kapott, mert sokat költött arra, hogy egy ember életben maradjon... és aztán? De mit kap „az a bűnös", aki nem halt bele a „gutaütésébe". Nemcsak Ő, hanem a családja is? Nyűg vagy a család nyakán, ha tovább él, még nyűgebb neki, ha tovább él…