Emlékkötet Zichy Gyula tiszteletére

Fülszöveg

Nagy örömmel bocsátom útjára e kötetet, amely méltón tükrözi egyházmegyénk szel­lemiségét, alkotásait. Egyházi és világi emberek tesznek tanúságot Zichy Gyula püs­pökről, akinek nem csak személyisége, de egész élete is a szeretetet sugározta ember­társai felé. Jelmondata —„Szeressétek egymást”— ugyan minket szólít fel, mégis az első példaadó és ennek gyakorlója ő maga volt. A jelen kötet is bizonyítja, hogy büszkén vállalhatjuk egyházmegyénk múltját, mely olyan elődöket hordoz, akik áldozatok, nehézségek, bonyolult társadalmi helyzetek ellenére is képesek voltak maradandót alkotni, mind egyházi, mind kulturális és társa­dalmi téren. Zichy Gyulát 1905-ben, 35 évesen nevezték ki pécsi püspöknek és (Szent) X. Pius pápa szentelte fel Rómában, ahol szolgálattevő kamarásként működött. Hamarosan bekapcsolódott a város életébe és hívei lelki szükségleteinek kielégíté­se mellett gondja volt a városra is. Rendezte a püspöki palota környezetét, bérházakat építtetett, létrehozta és megépíttette a Pius főgimnáziumot és kollégiumot, a Klimo Könyvtár használatba adásával pedig, jelentős szerepet vállalt az Erzsébet Tudomány­egyetem Pécsre való költöztetésében. Több elemi iskolát létesített és fejlesztette az egyházmegyei tanítás ügyét. Részt vett a város társadalmi életében, erkölcsileg és anyagilag is támogatott min­den nemes mozgalmat, minden körülmények között kitüntetett figyelemmel viseltetett a szegényekkel. Rokonszenves, szerény és puritán életével az itt élők szívébe zárta ma­gát. A majd egy évtizedes építő munkáját a háború és az azt követő szerb megszállás törte ketté. Ekkor módjában állt volna távozni a megszállt területről, de híveit és egy­házmegyéjét nem hagyta magára a megpróbáltatásokkal teli időszakban sem. Inkább elszenvedte a megaláztatásokat, híveit kitartásra buzdította és többször vezetett követ­séget a megszállókhoz. Húszéves püspöksége alatt a város és egyházmegyéje teljes szeretetét élvezte tár­sadalmi rangra és hovatartozás nélkül. Működése során egymás megbecsülésére, támo­gatására, szeretetére és Krisztus követésére biztatta az embereket, mert úgy vélte csak ez vezet egy jobb magyar jövőhöz. Távozásakor, 1926-ban a hívek a következőkkel búcsúztak főpásztoruktól: „De azért mindenki érzi, hogy Pécs városa és a pécsi egyházmegye örökké adósa fog maradni. Ezt az adósságot a rá való soha meg nem szűnő emlékezéssel és fennkölt személye iránt érzett szeretetünk ápolásával fogjuk törlesztgetni." Az itt közölt tanulmányok számos részlete, leírása hasznosítható a lelkipásztori és tudományos munkában. A Zichy — konferencián elhangzott előadásokat most írott formában ajánlom a tisztelt olvasó figyelmébe.