"1973 tavaszán - írja Passuth László - egy regénnyel, Zsigmond királyunk fél évszázadának summázásával, lezártam a hazai sors egy fejezetét. A történelmi regények szigorúbb folyamatossága, kronológiája után vágyódtam a forrásművektől függetlenebb történet megírására. Így találkoztam újból 1946 tavaszán megjelent regényemnek a Felhő és oázis-nak szereplőivel, hogy szinte három évtized távolságából építsem újra az 1945 és 1947 közötti évek budapesti és európai valóságát, mely számomra akkor megélt mindennap volt (és sok tragikus ágával viszonyult az előző esztendőkbe) de ma a fiatalabbak szemében mégiscsak inkább lezárt történelmi korszak. Két lány és két férfi sorsában próbáltam megállítani az időt, mint egy pillanatképben - az emlékek felvillantásával, a túlélt háborús napok felidézésével. A szereplők egyéni, nagyon változatos sorsa úgy borítja el - Istanbul, Budapest, Párizs és Nizza távlataiban a történelem romos tűzfalait, mint élő, árnyékban-napsütésben színt váltó repkény.Minden, ami a regényben mint légkör, helyszín, külső világkép helyet kap, úgy ábrázoltam ahogyan megőrizte az emlékezet. Vizuális memóriám - remélem - nem hagyott cserben. Talán vissza tudtam idézni az 1945-47-es Budapestet, a maga hömpölygésében, szinte ellenállhatatlan sodrásával, materiális szegénységében, ám szellemi virágzásában. A bennem élő képek bőségesen áramlottak, viszontláthattam utcarészleteket éppúgy, mint barátok egykori arcát, ruhákat, újraszülető boltokat, az egyre jobban kivilágosodó várost, az emberi közösség újszerű szintéziseit."

Passuth László további könyvei