Ha jövő, akkor világűr

Fülszöveg

Ötven évvel az űrkorszak kezdete után egyre világosabbá válik, hogy az emberiség jövője elválaszthatatlan a világűrtől – ezért fontos feladat már mai is egyrészt a kozmikus környezetünkből származó veszélyek, másrészt az űrhajózás távlati lehetőségeinek áttekintése. Jövőnk és a kozmosz viszonyának egész sor alapvető kérdése merülhet fel: Mi gátolja jelenleg leginkább az emberiség terjeszkedését a világűrben? Veszélyezteti-e az űrhajózást az űrszemét felszaporodása? Segíthet-e a további lépések megtételében egy űrlift vagy az űrturizmus kifejlődése? Igazi perspektívát jelent-e a NASA tervezett Hold- és Mars-programja? A Földet előbb-utóbb eltaláló kisbolygók és üstökösök elől menekülve el kell-e hagynunk bolygónkat? Vannak-e már reális tervek idegen égitestek lakhatóvá tételére vagy űrvárosok építésére? Találkozhatunk-e ezen az úton idegen eredetű élőlényekkel, és van-e felelősségünk a más égitesteken kialakult természetért? Lesz-e valaha lehetőségünk arra, hogy elhagyva a Naprendszert eljussunk a távoli csillagokig? Lehetséges és kívánatos-e, hogy üzeneteket vagy eszközöket küldjünk feléjük, vagy inkább arra koncentráljunk, hogy megvédjük bolygónkat minden esetleges külső fenyegetéstől? Mostani elképzeléseink szerint milyen következményekkel járhatna a kapcsolatfelvétel egy nálunk sokkal fejlettebb, idegen civilizációval? Ezekre a kérdésekre ezúttal egy űrkutató, illetve egy jövőkutató keres válaszokat – együtt, ám néha eltérően. Ma még messze nincs válasz mindegyikre. Ez azonban nem akadályozhatja meg, hogy megpróbáljuk objektíven és reálisan áttekinteni és megvitatni azokat a problémákat, amelyekkel az emberiségnek a nem túl távoli jövőben várhatólag szembe kell néznie. Dr. Almár Iván — csillagász-űrkutató, a fizikai tudomány doktora, az Űrkutatási Tudományos Tanács elnöke. Dr. Galántai Zoltán ― jövőkutató, a könyv írása idején BME Innovációmenedzsment és Technikatörténet Tanszék tanszékvezető-helyettese, az MTA Jövőkutatási Bizottság titkára