Csáth Géza (1888-1919) érett írásaiban kulcsszerepet játszik a freudi mélylélektan: meséi, amelyek rendszerint "rosszul végződnek", olyan emberekről szólnak, akik elfojtják múltbeli sérelmeiket, gyűlöletüket, titkos szenvedélyeiket, és nem tudnak tőlük megszabadulni. Nem a külvilág, hanem a saját belső világuk okozza a hősök bukását, mely éppoly lekerülhetetlen, mint a görög drámákban. Csáth novelláit olvasva az lehet az érzésünk, mintha egyben katalógust is írt volna a legkülönfélébb idegbetegségekről, egész életünket meghatározó, sokszor tragikus gyermekkori emlékeinkről; a piromániáról, a kábítószerről és a boldogtalan vagy tragikus végű szerelmek legkülönfélébb változatairól. A történetekben a magunk félelmeire, szorongásaira ismerhetünk: mi vagyunk a novellák hősei, még ha nem is válunk anyagyilkossá. Csáth sokat tudott az emberi lélekről, talán túlságosan is sokat: ő végül nem tudta legyőzni saját félelmeit.

Csáth Géza további könyvei