A pécsi Nádor szálló regénye

Fülszöveg

„A Nádor Szálló regénye" című könyvemet elsősorban Édesapám emlékének szenteltem, és személyén keresztül mindazoknak a drága emlékezetű tanítómestereimnek, barátaimnak és kollégáimnak, akik már nincsenek közöttünk. Úgy gondolom, hogy tán most ott vannak együtt több dimenziónyi távolságban a Földtől, és a „mennyei kávéház" kapujánál várják a régi, kedves törzsvendégeket. Életpályája összeforrt a Nádor Szálló sorsával. Visszagondolva a küzdelmes évekre, nyugodtan állíthatom, hogy neki az életét jelentette ez a sok vihart megélt, Széchenyi téri patinás épület. Az 1940-es évek végén került a Nádorhoz. Végigjárva a hivatali ranglétra státuszait az igazgatóhelyettesi beosztásig emelkedett. Magánélete szinte alig volt. Már korán reggel bent volt a hivatalban, hiszen mint az áruforgalom irányítójának figyelnie kellett a gazdasági, értékesítő, szállodai és éttermi tevékeny­ségek minden apró munkafázisára. Fáradhatatlanul járta a há­zat, szervezett és ellenőrzött. Távollétében helyettesítette az önálló egység igazgatóját. Bizony sokszor még az is előfordult, hogy hazamenni sem tudott elfoglaltságai miatt. Felettesei a szorgalmáért megbecsülték, tisztelték. Nyugdíjas napjaiban sem szakadt el szeretett munkahelyé­től, szíve és gondolatai vissza-visszahúzták oda. Édesapám együtt örülne velem könyvem megjelenésének, amely remélhetőleg hozzájárul majd ahhoz, hogy a pécsi emberek ne feledkezzenek meg a város egykori büszkeségéről, a Nádor Szállóról.