József Attila

József Attila (Budapest, Ferencváros, 1905. április 11. – Balatonszárszó, 1937. december 3.) huszadik századi posztumusz Kossuth- és Baumgarten-díjas magyar költő, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja. Az élet kegyetlen volt vele, hisz félárva gyermekkora tele volt lemondással, brutalitással, felnőttként szembesült a meg nem értéssel és öngyilkossága (tragikus balesete) körül is találhatóak ellentmondások.
A Szegedi Tudományegyetemen tanárnak készült, de a Tiszta szívvel című verse miatt kirobbant jobboldali tiltakozások eredményeként Horger Antal professzor eltanácsolta a tanári pályától. Ezután nyugati egyetemekre iratkozott be: Bécsben hallgatott előadásokat, majd Párizsban a Sorbonne-on tanult. Közben megismerkedett az akkori német és francia költészettel, és tökéletesítette nyelvtudását. Franciaországi tanulmányai során ismerkedett meg François Villon költészetével, amely nagy hatással volt rá.
Már külföldön is szimpatizált a kommunizmussal, és Magyarországra hazatérve kapcsolatba lépett az illegális munkásmozgalommal. Zaklatott magánéletét azonban érzelmi válságok, szerelmi reménytelenségek terhelték, és az ehhez társult rendszertelen életvezetése oda juttatta, hogy összeomlott az idegrendszere. A zavaros elmeállapotú költő a balatonszárszói vasútállomáson egy vonat alá került és szörnyethalt.
Mindössze harminckét évet élt, az Ady Endre utáni magyar költészet legjelentősebb alakja. A második világháború után a magyar szocialista költészet ünnepelt vezéregyéniségévé vált miközben számos művét elhallgatták. Műfordítóként a szomszéd népek kortárs lírájával foglalkozott és értékesek Villon-fordításai is.