Egy csepp emberség 2. - Fél hét után három perccel a Kossuth Rádióban

Fülszöveg

A pillanatot megragadni: nincs a világon szebb és nehezebb feladat. Ezt teszik a festők, a szobrászok, a filmesek és a rádiósok is. Az itt és most élményét nyújtani annak a közösségnek, amely sokszor kiszámíthatatlanul felemel, eldob, de amelynek szeretetére oly reménykedve vágyik minden alkotó. A rádiósok is féltő szeretettel készítik újabb és újabb alkotásaikat, amelyeket gyermekeikként óvnak, majd nyújtják át rettegve-szeretett közönségüknek, hogy ítélkezzen felőlük. Ritka, áldott pillanat, amikor egy ilyen gyermeket a közönség ugyanolyan odaadóan fogad az első pillanattól kezdve, ahogy azt az alkotók elképzelték. És csak ezután történhet meg a csoda, hogy mindannyiunk közös gyermekévé válik az alkotás. Ennek az emberséges folyamatnak a hangját manapság elnyomja az a tömegkommunikációs csatazaj, amelynek akarva-akaratlan részese a Magyar Rádió is. Az "Egy csepp emberség" valamit visszaad közönségének. Naponta visszaad 2-3 percet az ellopott belső csendből, és így talán a tömegkommunikációs csatazaj sem visszhangzik már olyan hangosan és haragosan bennünk. Az Egy csepp emberség első kötetéből sok ezer példány került az olvasókhoz. Szakemberek mondják: nagy siker. Én azt mondom: mindannyiunk nagy sikere. Most kíváncsian várom, hogy hányan csatlakoznak hozzánk a második kötet megjelenése után, hiszen az Egy csepp emberség különleges, titkos jelszó is lett, amelynek hallatán emberek találnak egymásra. Ezt tapasztalom egy fogadáson is, amikor sorba léptek hozzám a jelenlévők, hogy bemutatkozzanak. Aztán egy idős bácsi - neve helyett - csak annyit mondott: egy csepp emberség. Ez azt jelenti, hogy van értelme még az igaz, emberi szónak és gondolatnak, mert vannak még értő és érző lelkek. Ezzel a hittel indítjuk útjára a második kötetet. Hollós János