Vasárnapi levelek

Fülszöveg

Szerették egymást. Az arisztokrata, az író, a pilóta, Antoine de Saint-Exupéry és a gazdag, Európába vetődött San Salvador-i lány, a tehetséges festő és nagyszívű, igazi nő, Consuelo. 1930-ban ismerkedtek meg, s rá egy évre - mindkét család rosszallását, majd kiengesztelődését, hozzájárulását is kivíva - összeházasodtak. A kis herceg, az Éjszakai repülés, a Déli futárgép és a többi remekműnek számító regény írója a nyugtalanok, az élményre zabolátlanul éhesek fajtájához tartozott. És Consuelo sem tagadta meg magától a napi élvezetek romantikus gyönyörét. A franciául csak dadogva, tétován író Consuelo két kéziratban állított emléket e furcsa házasságnak, egy már-már érthetetlen örök szerelemnek. A két könyv közül az elsőt, A rózsa emlékiratai-t már ismerheti a magyar olvasó. Ezt a mostani kötetet a francia kiadó azokból a levelekből szerkesztette, amelyeket a II. világháború utolsó éveiben, New Yorkból Consuelo de Saint-Exupéry intézett Algírban a francia és európai eszméért hadirepülőként harcoló férjéhez. A levelek nem igazán jutottak el a címzetthez, és ezzel a levelek írója is tisztában volt. Mégis írt, írt és írt. Azután is írt még évekig, hogy Antoine de Saint-Exupéryt már hivatalosan is eltűntnek nyilvánították. Az első levél vasárnap íródott. És az érintkezés írásos, reménytelenül felemelő és felszabadító formája ebből a rituális gesztusból származott. Több ez a könyv, mint egyszerű adalék egy nagy író magánéletéhez. Ez a könyv a múlhatatlan szerelem emlékműve. A kötet Alain Vircondelet előszavával jelenik meg. - Az életünk, ha nincs meg a naptára, a kertésze és a négy égtája, nem is létezik. Pedig te mindez egyszerre voltál. - Egy nap majd megbüntetnek minket, amiért elpazaroltuk a fényt, elpazaroltuk a csillagokat, elpazaroltuk a színeket és a harmóniát, amit nem tudtunk lelkünk legmélyén megőrizni. - Nem félek annyira a szenvedéstől, ha közben Isten vállára hajthatom a fejem. - Ma rájöttem, hogy meztelenebb vagyok a múlt felosztásától, a felosztástól, amiben megegyeztünk. Utánad sírba hullanak az órák. - Az egyetlen elveszett dolog az idő, amit haragunk és panaszkodásunk miatt vesztegettünk el. Vigyázni kellett volna arra az időre. Létrehozni azalatt bármit, egy asztalt, egy levelet, egy szerelmes dalt… - Az adidi egy pici kis madár, ami azért jön az égből, hogy társa legyen a háremekbe zárt asszonyoknak... Számodra én voltam ez a kismadár.