Tizenkét vándor novella

Fülszöveg

"Egyik városnak se volt már semmi köze ahhoz, ami bennem élt róluk. Mindegyik, akárcsak az egész mai Európa, döbbenetes változáson esett át: a valóságos emlékeim a memóriám által teremtett kísérleteknek tűntek, a hamis emlékeim pedig olyan meggyőzőek voltak, hogy kiszorították a valóságot. Így aztán képtelen voltam megállapítani, hogy a csalódás és a nosztalgia között hol húzódik a határ. Ez lett a végső megoldás. Mert végre megtaláltam azt, ami a legjobban hiányzott ahhoz, hogy be tudjam fejezni a könyvet, és amit csak az évek múlása adhatott meg: az idő távlatát. E kalandos útról hazatérve újra átírtam minden novellát, az elejétől a végéig, nyolc lázas hónap alatt, amikor nem kellett eltűnődnöm azon, hogy hol ér véget az igazi és hol kezdődik a képzelt valóság, mert akkor már az a jótékony és hasznos gyanú élt bennem, hogy abból, amit húsz évvel ezelőtt Európában átéltem, talán semmi sem igaz. Ettől olyan könnyen ment az írás, hogy olykor már úgy éreztem, csakis a mesélés gyönyörűségéért írok, ami talán az az emberi állapot, amely a legközelebb áll a levitációhoz."