Negyven év - Horváthné meghal - Gyász

Fülszöveg

A Németh László munkáit összegyűjtő sorozatnak ez a kötete három nagy fejezetre oszlik. Első nagy fejezete a Negyven év; ez hosszabb pályatörténeti esszé, amelyet 1965-ben, az Iszony párizsi megjelenése idején írt Németh László, a kiváló francia filozófus-író. Gabriel Marcel tájékoztatására "Az ő érdeklődését akartam ezzel a tájékoztatóval kielégíteni. De tán épp az, hogy az ismertetés viszonyainkban tájékozatlan olvasót tételez fel, teheti alkalmassá arra, hogy újabb nemzedékek kezében, akik pályámról, kibontakozásom körülményeiről éppoly keveset tudnak, úti vezetőül szolgálhasson." - De nemcsak ez az esszé, Németh László "franciaországi kopogtatásának a gyümölcse" lehet teljesen ismeretlen a hazai olvasóközönség előtt; a könyv második fejezete a Horváthné meghal ciklus javarészt eddig kiadatlan írásokat fog össze; olyan novellákat, amelyeket csak a legöregebb olvasók, vagy azok sem ismerhetnek, mert évtizedekkel ezelőtt, folyóiratokban és lapokban szétszórva, gyakran álnéven jelentek meg, vagy kéziratban maradtak, s csak az életműsorozat számára rendezte sajtó alá őket az író. pedig a novella "írói pályámon a végzet szerepét játszotta - emlékezik vissza Németh László, egy novella volt a sorsjegy, amelyen nevemet az íróavató húzáson kihúzták." ez a novella, a Horváthné meghal, a nevezetes alkalom pedig a Nyugat ma már irodalomtörténeti jelentőségű novellapályázata volt, amelynek első díját éppen ezzel az írásával nyerte el az irodalmi életben addig teljesen ismeretlen Németh László. "Novelláimban szálltam meg az életdarabot, amelyet a Horváthné meghal csak kijelölt: bennük vált írói feudumommá a mezőföldi falu, a nagy család, s ami vele ott összefüggött. Az itt felvillanó alakok embermitológiáim törzsalakjaivá lettek, s az Emberi színjátékban, Gyászban, Utolsó kísérlet-ben, sőt az Iszonyban, Irgalomban is visszatérnek." - A kötet a Gyász-szal zárul, azzal a regénnyel, amelyet - Németh László véleménye szerint - nem egy olvasója, s épp az igényesek között, makacsul az író legtökéletesebb regényének tart. Miért? Talán Illyés Gyula kritikájában találhatjuk meg a választ, aki a regény első megjelenése idején így írt a Gyászról: "Parasztkörnyezetben játszódik le a regény, tárgya azonban nem a paraszti élet. Kurátorék, Pordánék paraszt mivoltukon túl tágabb, emberibb sors ábrázolói, ezáltal példázzák népiességüket is a szokványosnál hitelesebben és megrázóbban. Maga a hősnő, Kurátor Zsófi is végeredményben éppúgy lehetne arisztokrata származású vagy polgári szalonlakó. Nem a személyisége a lényeges, hanem az indulat, amelyet megtestesít. Porhüvelyében antigonéi jellem támad életre... Németh László Kurátor Zsófi valóságos modelljében görög vonásokat látott meg. Tudta ábrázolni is azokat: a könyv különös kettősségével igéz. A Balaton menti rékliben és tutyiban Oidipusz király leánya futkos, a kiskapuk mögött összehajló vénasszonyok a tragédia kórusának szövegét zümmögik. Kiszeláné fiának biciklijén egy pillanatra mintha egy csábító királyfi közeledne. Nem az közeledik. emelkedésein, ahol kilódulhatna a keretből, a regény helyes egyensúllyal visszahajlik a magyar valóságba. Ilyen szerencsés kettősséget mutat a regény nyelvezete is, az író ábrázolási módja. Németh Lászlónak gazdag és ritka értékű élményei vannak raktáron a módos parasztok életéből: az adatokat úgy dönti, mint Móricz, a keserűséget és reménytelenséget, mint Kodolányi. Épp, mert felülről, egy különös szempont magasságából nézi: a magyar gazdag parasztságról megdöbbentően éles és hiteles látleletet készít. Mondatai azonban a népnyelv helyett az intellektuális tárgyú írók nyelvén hangzanak. A hatást szerintem ez csak erősíti. Metszően éles, tömör mondatok, egyre-másra villantják a fordulatokat és hasonlatokat, amelyeknek egy költeményben is helyük lehetne."