Anne Frank naplója

Fülszöveg

„Egyetlen tisztességes ember sem hal meg hiába. Anne Frank bizonyosan nem. De ő nem meghalt valamiért, hanem sokkal inkább élt valamiért – a halál ellenére élt.” A 76 éve megjelent napló kiadása új elő- és utószóval, kronológiával, illusztrációs anyaggal, valamint a korábbinál bővebb, 16 oldalas képmelléklettel lát napvilágot. Anne Frank naplója örök érvényű olvasmány, egyaránt szól az övéihez hasonló gondokkal küszködő fiatalokhoz, az idősebbekhez, akik szeretnék jobban megérteni őket, és szól mindazokhoz, akik tudni akarják, mi történt a Prinsengracht 263. hátsó traktusában bujkáló családokkal a hitleri megszállás alatt álló Amszterdamban. Anne Frank 1942. június 12-e és 1944. augusztus 1-je között vezetett naplót: kezdetben csak magának írogatott, később, amikor megérett benne az elhatározás, hogy híres írónő lesz, elővette régi írásait, és módszeresen átírta, javítgatta őket. Úgy tervezte, hogy naplója alapján könyvet ír a háborúról, és hű képet fest benne a német megszállás éveiről Hollandiában. Korai halála – nem sokkal tizenhatodik születésnapja előtt hunyt el a bergen-belseni koncentrációs táborban – megakadályozta terve megvalósításában. Naplóját a Frank családot bújtató Miep Gies találta meg és helyezte biztonságba azután, hogy a családot 1944. augusztus 8-án elhurcolták, majd a háború után olvasatlanul átadta Anne édesapjának, Otto Franknak. A könyv 1947-ben jelent meg először, Otto Frank gondozásában, s azóta világszerte milliók olvasták. „Az egész világ ismeri Annét. Hogy miért? Mert írt. Mert naplójában a múltat jelenné változtatta, a holtakat élőkké. A szavak csodája által. Az irodalom csodája által. Anne Frank naplója nemcsak a szenvedés, a zsidó sors dokumentuma, hanem egyben egy olyan gyereknek a története is, aki ebben a sorsban, ennek a sorsnak a következtében talál önmagára. … Megtanult szeretni, ítéletet alkotni, megbocsátani, kinevetni, megérteni – megtanulta, mi a félelem és az elégedettség, a szerencse és a szerencsétlenség –, és mindent regisztrált, amit szavakban átélt. „Szenvedélye lett az írás, benső szükséglete, ennek köszönhető, hogy naplójából irodalom lett, nevéből pedig mindazoknak a jelképe, akiknek sorsában osztozott.” - Heller Ágnes