Stephenie Meyer - meg az erőszakmentes izgalom

Hegyi Zoltán · Közzétéve 2 hónapja · Megosztás




Néhány éve letarolta a könyvpiacot Stephenie Meyer Alkonyat-sorozata - hogy láthassuk a sikerének anatómiáját, érdemes a sorozaton kívüli kötetét, A burok című könyvet vizsgálni. Mert benne van minden, ami erre a sajátos ízlésű írónőre jellemző. Az a hozzáállás, ami annyi fiatalt varázsolt el, tett rajongóvá, és nem mellesleg kitágította egy zsáner, a vámpírregények épp klisékbe fulladó világát.

 

A burok története az idegen létforma, a „parazita” beillesztésével kezdődik, mégpedig egy olyan emberi testbe, Melanie Stryder testébe, aki a csekély számú emberi túlélőkhöz, a rejtőzködő maradékhoz tartozik. A kiválasztott „lélek” dolga, hogy feltörje a lány emlékeit és a többi bujdosó nyomára vezesse a megszálló létformát. Ő Vándor, aki immár a nyolcadik bolygóján jár, sehol nem vert gyökeret, sehol nem „született meg” kétszer. Igazi kereső tehát, viszont épp a saját, új testének emlékeiben nem kereshet, mivel furcsamód Melanie személyisége, az emberi lélek nem törlődött a beültetéssel, ellenállást fejt ki, falakat emel, vitatkozik. E furcsa duál-tudat mellé kirendelt Hajtó – az emberi túlélők vadásza - Melanie hatására lesz egyre ellenszenvesebbé Vándor számára, a lány szeretet-kötődései felülírják a túlélők „levadászásának” szándékát. Egy ponton túl Vándor már nem tudja szigorúan elhatárolni a maga érzéseit Melanie érzéseitől egykori társai iránt, a Melanie emlékeiben élő testvér és szerelmes, Jamie és Jared felkutatása Vándor számára sem vadászat, hanem valamiféle „hazatérés” lesz. Ami persze a maroknyi emberi túlélő szemében a „parazita”, a „megszálló” újabb kegyetlen kísérlete csak az elfogásukra – Vándor-Melanie csaknem belehal, amikor végül „hazaér”. A valódi kaland itt kezdődik, amikor a kiszolgáltatott keveseknek szolgáltatódik ki a hódítók egyik képviselője. A túlélők barlangrendszere, a mese jó kétharmadának helyszíne nyújtja azt a labirintus-szerű kulisszát, ahol minden szereplőnek meg kell keresnie a saját előítéleteinek, fájdalmainak, szereteteinek labirintusából kivezető utat. Mert persze szerelmi sokszög szereplője is főhősünk, ami Meyernél mintha a kötelező írói program része lenne.

 

Az Alkonyat igazából kevés-szereplős sorozat volt. Volt néhány hősünk, a többi plakát-vékony rajzú báb, szinte a környezet, a látvány része. Ott nem tudott az író igazán markáns ecsetvonásokkal „odakenni valakit” (akár ha a vámpír-családot nézem, a vérfarkas-klánt, vagy akár ha az egyéb emberi szereplőket), hogy a rájuk eső kis terjedelem ellenére is hús-vér alakok legyenek. A burok e tekintetben legalábbis egyfajta előrelépés, ha nem is maradéktalan. A sajátos szerelmi „négyszögön” túl is akadnak jól elkapott szereplők, Jamie, Jeb, Kyle, a Doki, akik által aztán valóban közösség látszatát kelti a „maradék emberiség”. Típusok ők is, de legalábbis kísérlet történt a személyiségük rajzára, hol több, hol kevesebb sikerrel. Egy író nem „mesélhet el” mindenkit egy történetben, de el kell találni azt az arányt, ahonnan az ember a saját fantáziájával legalábbis kedvet érez arra, hogy kitöltse a kihagyásokat, hogy elképzelje magának a különböző mellékalakokat. Leginkább el kell találni azt a „látványt”, amilyennek a könyvbeli nézőpont, ez esetben Vanda-Melanie szemszögéből látszanak.

 

Persze el kell találni azt is, mennyit és hogyan mesél el valaki a főszereplőjéről, és aztán mennyire hagyja cselekedni azt a valakit, akit elmesélt. Nekem Meyer hőseiről furcsamód a szuperhős-képregények alakjai ugranak be folyton. Körüllengi őket valamiféle kényszeres különlegesség. Melanie igen markáns személyiség, ha nem hagyja „törölni” magát, Vándor történeteiből kiderül, hogy saját fajának „szuperhőse”. Igazi kivétel találkozik hát a kivételessel, hogy megszülethessen a főhős. Mindkét komponens áldozatkészsége kivételes, odaadása emberfeletti, toleranciája határtalan. Minden más esetben bukásra lenne ítélve.

 

És ez mindig a könnyebbik út. A kényszerek által hős-szerepbe kényszerült kisember történetei mindig sokkal izgalmasabbak, persze nehezebb úgy megírni őket, hogy fel is ébredjen bennünk az azonosulás-vágy – tükörbe nézni mindig kényelmetlenebb, mint szuperhősnek képzelni magunkat.

 

Elmerengtem ezen a végtelenül szelíd, szinte utópisztikus békében létező agresszor-létformán, ezen a parazita fajon, amely a regényben a saját fajunk erőszakossága okán érzi feljogosítva magát, hogy hódítson, pusztítson – akárhogy is, a kitörlés gyilkosság -, ezen a vértelen alienen, amely mellkas-robbantás nélkül, szolidan, kulturáltan gyarapszik a mi kárunkra. Elmerengtem a történet fordulatain, hogy valójában milyen nehezen áldoz be az író hősöket, hogy mennyit dolgozik a legártalmatlanabb megoldások kiötlésén. Meyer széplélek, a szó szoros értelmében, egyre jobban értem, miért neki köszönhetjük a legjámborabb vámpírokat. Az ennivalómba szerettem és inkább nem eszem meg jófiúit. Akik tényleg kigyógyíthatók a lényegükből a szerelemmel (bár a végén nyilván ilyen szelíd vámpírrá lesz a főszereplő lány is...) Hogy ennek ellenére, az erőszak permanens elkerülése ellenére az író képes legalább időnként feszültséget kelteni és fenntartani, az valódi író-bukfenc, igazi attrakció. Mert bár teremt és fenntart feszültséget, izgalmat, biztosak lehetünk benne, a vége, amennyire lehet kerek lesz, szelíd, szolid, igazán középnyugati-háziasszonyi, olyan, mint a csaknem teljesen erőszakmentes idegen létforma, amit az író A burokba is kitalált.

 

És persze a szöveg könnyen emészthető, mint az Alkonyatban, ha örvendetesen meg is szaporodtak a fordulatok a terjedelemhez képest. Olvastatja magát – visszájáról nézve ez annyit tesz, nem igazán igényel agymunkát. Ha borhasonlattal élek, azt mondanám, fajsúlyos vörösből löttyintett hosszúlépés ez, egyfelől a bor istene ellen való vétek, másfelől mégis, milyen jól esik – szóval fajsúlyos gondolatok (tolerancia, közösségi dinamikák, környezetóvás etc.) szódával és jéggel. Bárkinek ajánlható, kárt nemigen okoz, kíváncsiságot viszont ébreszthet. Hiszen az Alkonyat sorozata miatt is gyarapodott a fiatal olvasók tábora...

Hozzászólások

További bejegyzések