Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét - könyvben és filmen

Írta: Hegyi Zoltán · Közzétéve 4 éve · Megosztás





A Magyar Film Napján jutott az eszembe, megint. A legkegyetlenebb varázslat könyvben és filmen egyaránt. Elő se kell vennem, avagy meg se kell néznem újra; elég rágondolni, hogy szíven taposson. Hogy miért épp most jutott eszembe? Igazán soha nem felejtődött, kérdései nyitva vannak; elég, ha apróka „erkölcsi döntéshelyzetekbe” kerülök, és teljes fegyverzetével fojtogatni kezd. Eszembe jut, mert dilemmái lezáratlanok. Mert „nyitva maradt” bennem a könyv, lehunyt szemem előtt is pereg a film. Mert lehet hogy az életem kevés lesz meglelni az igaz választ;  vagy csak én vagyok „kevés” szembenézni vele, hogy réges-régesrég válaszoltam én is Gyurica úr kérdésére: Tomóceuszkatatiti lennék-e, vagy Gyugyu.


1944 őszén a nyilas hatalomátvétel után Budapest egyik kiskocsmájában – a szokás hatalmas úr – estéről estére összegyűlik egy asztaltársaság. Gyurica úr, az órás, Király úr, a könyvügynök, Kovács úr, az asztalos, s a mindenki által kedvelt, csaposból lett kocsmáros: Béla kolléga. Kisemberek ők, a kispolgári miliő áldott-átkozott emlékű gyermekei. Nem akarnak sokat az élettől, csak azt a tisztességes, élhető keveset, amit akarni lehet, amiről azt hiszik, jogukban áll akarni. Mondjuk egy kis könyvritkaságért cserélt borjúszegyet vacsorára, a pohár bort, amit ki tudja honnan szerzett Béla kolléga ezekben a nehéz időkben, a Darling cigarettát a bor mellé. Évődő, baráti beszélgetést, egy kis nyugalmat a vészben.


Összeszokott társaságukba csöppen egy este Keszei Károly, a hadirokkant fényképész. Épp aznap este, amikor a kocsmába két nyilas is betér, egy kis pálinkázásra. Kellemetlen közjáték? Épp aznap este, mikor Gyurica úr a maga szokottan gunyoros modorában – megelégelve a többiek vélekedéseit a hatalmasok nyugtalan álmáról és a kisember nyugodt lelkiismeretéről – felteszi a kérdést: ha módjuk lenne haláluk után feltámadni és választani, vajon kinek a sorsát vállalnák? A gazdag, korának erkölcsei szerint élő, lelkiismeret furdalás nélkül „rabszolga-tartó” zsarnok: Tomóceuszkatatiti, avagy  az agyongyötört, vert sorsú, de tiszta lelkű rabszolga: Gyugyu életét? Az „erkölcsi szennyet” nem is érzékelve teljes-boldog, avagy az erkölcsében tiszta, de nyomorult életet?


Aznap este egyedül az ismeretlen vendég, Keszei vállalná felemelt fejjel a rabszolga-létet, de Gyurica úr kétségbe vonja a szavai hitelét. A társaság úgy bont asztalt, hogy kimondatlanul is hazahurcolja magával Gyurica kérdését. Egyik sem tudja még, hogy az önérzetében sértett fényképész gondoskodott róla: a kérdésre adott válasz kényszere ne legyen puszta teória.


Lehet-e az ember „kisvilága” élhető, ha a „nagyvilág” megbolondult? Egyvalaki van a társaságban, aznap este, akinek hite szerint a „nagyobb tökéletesség birtokában” lévőnek kötelessége a tévelygőket a helyes útra terelni. Egyvalaki érzi feljogosítva magát, hogy „eszmei feljebbvalósága” (valójában kisszerű elégtétel-vétele) okán leckéztesse a többit. Mert ez a lecke a belesodort lelkek számára igazi pokolra szállás. Amit hitük szerint nem érdemeltek ki – pedig a hatalom, amely játszik velük, úgy véli, hogy ők az igazi veszély. A helyes útra terelés: totalitárius gondolat, minden forradalomé és terroré. S minden forradalomnak és terrornak az igazi ellenségei azok a jótét lelkek, akik szuverének szeretnének maradni. Csak embernek maradni a farkasok között. Akik azt hiszik, lehet véleményük, gondolhatnak amit csak akarnak. Lehet magánéletük, ami a köz életétől független erőtérben létező, tiszteletben tartott, védett közeg.


Ha valaki nem olvasta még ezt a könyvet, a huszadik századi magyar irodalom talán legsokrétűbb „rejtett kincsét” nem ismeri. Ha bárki úgy véli, túlzok, nézze meg legalább a belőle készült filmet, így, a Magyar Film Napja környékén, Fábri Zoltán felejthetetlen remekét. Számomra ez a film az adaptációs etalon, a tökéletes feldolgozás: alázattal, de azonos nívón mozog a más médium nyelvén, olyannyira, hogy szinte teljesen mindegy, olvasod-e avagy látod előbb. Mert további ízeket bont ki a film a könyvből, avagy a könyv a filmből, a műfaji eszközkészlet-különbség itt mindkét esetben érték-többletet teremt. Ne felejtsük el.

Hozzászólások

További bejegyzések