Németh László: Égető Eszter

Németh László könyvei · Írta: Hegyi Zoltán · Közzétéve 9 hónapja · Megosztás





Hisz a boldogság mindig egy hajszálnyira volt. Nehéz írnom erről a könyvről, mert maga a könyv nehéz. Nem olvasni nehéz - ez a lassan hömpölygő családtörténet, a maga sajátságos eseménytelenségében néhány mondatban összefoglalható volna. Nem olvasni nehéz, mert könnyen tükrözheti a saját gondolataink. De nehéz lelket hagy maga után. Egy szeretett illúziónkkal számol le. Csak jónak kell lenni, odaadónak. Csak ültetni kell, s a plántált majd kihajt. Égető Eszter sorstükre a faültetőé. Csakhogy egy olyan ültetőé, aki soha nem látja a maga mélységeiben a talajt, a palántát formáló fényes és keserű szeleket, sőt, magát a palántát sem, hogy mit, mennyit bír el.

 

Talán az egyik legszebb női karakter a magyar irodalomban, bár enyhén idealizált. Önfeláldozó, lemond a saját boldogsága hajszolásáról; nagy kalandoktól, igazán felkavaró szerelmektől, de gyűlöletektől is szinte mentes életében csak összebékítené az embereket. Családban gondolkodik - a társadalmat is egy nagy, összekuszált családnak látja. Mindezt az elidegenedés korának hajnalán, amikor fanatizmusok, háború, terror, népirtás szaggatja elemeire az összetartozások érzetét - s ha mégis kialakul, mindig valami (vagy valakik) ellen. Németh László talán legszemélyesebb írása - a saját ifjúkori, hódmezővásárhelyi élmények is gond nélkül csatornázódnak a komponált mesébe, Csomorkány, az álmos kisváros posványának igen jól azonosítható környezetében. Enyhén idealizált nőalak, egy tükrözött, minden ideától sikerrel fosztott, fullasztó környezetben. Még sincs tanmese-íze.

 

Az emberi természet tankönyve. A közöttünk feszülő átbeszélhetetlen hidegségek gyökerét tapogatja. Kiürült formaságaink, s a helyettük ránk telepedő délibábokat. Legyenek azok bármilyen, fényes szelek fújta vágyak - valójában mind délibáb. Bocsánatos bűnök takarója mind - ritkán mutatja ennyire minden attrakció nélkül az irodalmunk, hogy a nagy gonoszságok termőtalaja ez a bocsánatos, egymás ellen (féltésből, kis sértettségekből, irigységeinkből összegyúrt) permanensen elkövetett hétköznapi bűn. S hogy ez ellen mennyire tehetetlen, ölbe ejtett kezű vágy valójában a szebbet álmodás. Mert valójában úgy kellene tényleg eljárnunk, ahogy egy faültető tenné: munkálkodásban, az apró lépéseket megtisztelő türelemmel - egy olyan világban is, ahol sürgető sietség is hiába mentené magamagát a ránk omló, lángoló tetők alól.

 

Eszter a maga módján mindenkit elveszít, miközben nem (vagy hiába) tanul - mert a munkálkodás közben soha nem emeli a szemhatáránál feljebb a fejét. Csapások sorozata az élete, körülötte haláltáncot járó, hóbortokba merült, rögeszméikben vergődő alakokkal. Mégis meg tudja őrizni az unokájának azt a derűt, ami a lényéből sugárzik. Hiszen csak otthont teremtene, de soha nem talál ehhez méltó játszótársakat. Sem apát, sem férjet, sem fiút - mert idealisták, mert világmegváltók, mert nagyzolnak ott, ahol a kicsit kellene megbecsülni. A megtisztelt kötelezettségek, amelyek majd otthont teremtenek - Eszter egyetlen vágya ez az otthonteremtés. Megvan benne hozzá minden: a párbeszédre való hajlam, igyekezet, tartás és kitartás, jóindulat és alkalmazkodási készség. Csak a környezetéből hiányzik mindez - és ez pont elég.

 

Az élete mégsem kudarc, hanem példa. Valahogy így kellene - csak közben látni kell a másikat. A bárki mást. Valahogy így kellene, ezzel a megtörhetetlen optimizmussal hinni, hogy a bogárláb-léptek lassúsága legyőzheti a rohanást. És közben látni kell a rohanót, és lelassítani. Ez a könyv alkalmas rá, hogy lelassítson. Áradó, széles mondataival, a maga sebességéhez. Jó volna, ha minél többen hagynák magukat lefékeződni tőle. Mert miközben Égető Eszter lemondása a saját boldogságáról a másiknak megfelelés kedvéért valójában ugyanúgy delírium, mint a rohanóké, azért esélyt ad. Hogy észrevedd a másikat. Léted családtagját ebben a magányra ítéltek lökdösődő tömegét sodró időben is.


Hozzászólások

További bejegyzések