Michael Ende, Momo és a mesehallgatás ereje

Hegyi Zoltán · Közzétéve 2 hete · Megosztás





Augusztus 28-án múlt 24 éve, hogy nincs velünk. Nekem nagyon hiányzik a tudat, hogy valahol rólunk gondolkodik. Hogy reménykedik bennünk. Hiszen minden történetében ezt csinálta. Reménykedett a jobb részben, hogy képesek leszünk meghallgatni egymást. Meghallani a másik - önmagában teljes - világát. A másik Végtelen történetét, hiszen tart, hiszen meséli. Hiszen halljuk. Nagyon sok kincsét dédelgetem - ha egyet kellene választani, én mégis Momo meséjét hallanám, újra, meg újra...




Momo kicsi, sovány, talán nyolc, talán tizenkét éves - egy ősidőkből itt maradt romos amfiteátrumban lakik a város szélén, a szegény emberek egykori színházában, a ma is szegény környéken - ahol szegény emberek élnek, akik ismerik az életet. Momo ki tudja, honnan jött, ki fia borja (talán: migráns!), dugták már be otthonba, de megszökött a rácsok közül, az igazságtalanságból - talán ezen a szegény környéken megtapadhat. Hiszen az emberek itt ismerik az életet, maguk is peremre szorított, egyszerre sehova se tartozó és nagyon sokkal tartozó (eladósodott) nyomorultak. Momó kicsi, sovány, talán nyolc, talán tizenkét éves - és lássuk be: igazi lúzer; lássuk be: irgalmatlanul nagy vesztes.


De Momónak van egy különös képessége. Amikor beköltözött az amfiteátrumba, ahova addig csak a gyerekek jártak játszani, a kecskéket hajtották oda legelni, és a sötétben olykor itt bújt össze néhány egymásra éhes szerelmes - szóval az amfiteátrumban, amely egykor a mesék, a másik valóság elmesélésének színtere volt, kiderült, hogy senki nem tudja a másik embert úgy meghallgatni, ahogyan Momo. Úgy tudta a másikat hallgatni, hogy ostoba embereknek egyszeriben okos gondolatuk támadt. Nem mintha bármit szólt vagy kérdezett volna, ami a másikból előcsalogatta az okos választ, dehogy, ő csupán ült és hallgatott, teljes figyelemmel és odaadással. Az emberben rejtőzőt előcsaló figyelem, a hiányérzetre, a bizonytalanságra választ (a választás képességét) előcsaló gyógyszer volt Momo odaadása - s a környékbeliek hamar rájöttek, mennyire hiányozna nekik a gyermek. Sőt, amikor látták, hogy valaki tanácstalan, bizonytalan, vagy haragos, sokszor mondták neki: eredj csak Momóhoz... a környéken mondássá lett ez, viták és vigasztalanságok élét elvevő mondássá: eredj csak Momóhoz... S a gyerekekkel sem volt ez másképp, előtte is sokat jártak a romok közé rosszalkodni, de amióta Momo ott lakott, imádtak az amfiteátrumban játszani - valahogy varázslatosan valódivá tette a fantázia játékait a kislány odaadó figyelme.


Momo figyelt - de persze az ő figyelme is kedvelt és jobban kedvelt. Voltak barátai: a hallgatag, öreg Utcaseprő Beppo, látszatra együgyű, valójában tán túlságosan is megfontolt, a valóság mániása - s a fecsegő, felelőtlen Gigi, kitalált történetek árusa, látszatra költő, valójában álmodozó, a fantázia mániása. Így éldegéltek - ahogy éldegélni szokás, mígnem egy nap a környékre árnyék vetült: megjelentek a szürke urak, szürke autóikon, örökké égő szürke szivarkával a szájukban, kis noteszükkel, amibe gyakran bejegyeztek valamit. Megtapadtak a városban, az Időtakarék ügynökei - a megtakarított idő urai. Az élet elpazarlása bűnének felfedezői, akiknek ha időben hallgattál volna a tanácsára, mára egész más ember volnál. Minden vesztes álma, nem? Nem kell hozzá sok: csak figyelj oda, mire szánsz időt. Gazdálkodj vele. Oszd be. És takarékoskodj vele. Ne szánj olyan felesleges dolgokra belőle, mint a nevetgélés ősidőkből rád maradt barátokkal, a kártyaparti, vagy egy krilgli sör. Mi lesz úgy belőled, ha pazarlod az időt? Megjelentek a szürke urak - megjelentek a reklámok. A megtakarított idő kétszeres idő! Az idő kincs, ne vesztegesd! Az idő: pénz, takarékoskodj! És eljött a nap, amikor Momót is meglátogatták az urak - a gyermeket, akinek igazán tenger az ideje.


Ez a könyv szerelmesített bele végképp Michael Endébe - mert varázslat, ahogy hallatlanul szűkszavúan és korosztálytól függetlenül tökéletesen érthető szavakkal alapvető tényeinkről mesél. A Soha utca, Hora Mester és az órabirodalma, a nyíló Idővirágok segedelmével, a mese jól meglátott, szimbolikus alakjainak segítségével, és a jól meglátott és láttatott valóságok segítségével, amilyen az ajándékba adott és a másoktól megtakarított idő közti különbség. A felnőtt élet taposómalmának számos praktikus hazugságát leplezi le a szürke urak által, a pengevékony mosolyuk által - a mesefiguráival valahol úgy világítva meg az általunk untig ismerni véltet, hogy újra gyermekmód csodálkozhatunk rá, mi, felnőttek is. Gyermekkönyvtáros-korom egyik Jokere volt ez a könyv, minden kölcsönzője csillogó szemekkel hozta vissza, újabb mesét követelve. Bizony mondom, a kicsi, sovány és nagyobbacska duckó nyolc-tizenkét évesek számára ezt a könyvecskét tenném kötelező olvasmánynak - mert érzékenyít, mert tanít, s mindezt úgy, hogy egy pillanatig sem titkolja ezt sem: hogy érzékenyíteni, tanítani szeretne. Nincs benne hazugság - csak jól megragadott, valódi, mai mitológia. Michael Ende megtanult várni, amíg a szavak megnőttek benne, amíg termőre fordultak benne...

Momo veszít. Az ilyen hatalom ellenében csak veszíteni lehet. De az ilyen vereségnek, ha jól csinálják, óriási az ereje. A kis csavargó lúzer vesztes, és a társadalmi rabigába hajtott barátai is mind veszítenek - csak a csoda csegíthet rajtuk. Viszont azt, hogy a csoda miképp, milyen tündéri logikával érkezik, azt nem mesélem el. Olvasd el! Igazán rövid. Alig kell időt szánni rá. Nem kell túl sok időt összekuporgatni érte - elolvasod amíg megfő a húsleves, amíg átutazol a városon munkából-munkába, amíg a következő lottósorsolásra vársz. Hogy hogyan érkezik a csoda, azt nem mesélem el - olvasd el és csodálkozz. Mert a csoda csodálkozásból áll, s bizony mondom, az ilyen isten kegyelméből látni képes író is csodálkozásból áll: rácsodálkozásból, amit szavakba képes önteni. Olvasd el, s csodálkozz. Hidd el, olykor ennyi elég a boldogsághoz - én könyvtől többet így nemigen kaptam. A csoda csodálkozásból áll. Olvasd el és csodálkozz.

Hozzászólások

További bejegyzések