Gárdonyi Géza - és a romantikus történelmi kalandregény
Az élményt nem fogom elfelejteni. Legjobban egy idézettel írhatom itt le nektek, a rokon élményt, egy másik csodálatos gyermekkori kedvencem tollából: Úsztam ennek az aranyszívű Gárdonyinak aranylóan ködös mesevilágában, ami azonban annyira valóságos, annyira világos és színesen ragyogó volt, hogy elfelejtettem, hol vagyok, ki vagyok, de lovagoltam a törökkel… Vicát átkarolva, hogy le ne essen. S alkonyodott már, amikor a török – nem is látszott rossz embernek – végre az erdőben lerakott bennünket a többi rab közé, a földre. De ellentétben Gergővel - akinek magyar paraszti szíve, úgy látszik, jobban a helyén volt, mint az enyém -, az én szívem bizony úgy vert mellemben, mintha egy sörösló dobogott volna az udvaron; Gergő azonban első pillantásával felmérte a helyzetet, s mikor elaludt a kis tábor, Vicát felrakta az öreg lóra - jaj, csak most ne ropogjon a száraz avar! -, és megszöktette a kislányt, mint a pint
