A monumentális történelmi regények terén igencsak otthonosan mozgó Ken Follett nagyszabású vállalkozása az Évszázad-trilógia, a „véres és gyönyörű huszadik század története”. Follett nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy megírja a történészek által rövidnek nevezett, ám eseményekben koránt sem szűkölködő huszadik század történetét, néhány kiválasztott család három generációjának életén keresztül. Az első rész, A titánok bukása az első világháború körüli esztendőkben játszódik, az utolsó békeévtől a Párizs környéki békekötések utáni időszakig. Ahogy az egy ilyen kötettől elvárható, az idill utolsó pillanataival kezd, hogy aztán annál nagyobb arculcsapásként érjen minket a háborús borzalmak tömkelege.
1914 elején az angol Fitzherbert gróf vendégül látja vidéki kastélyában V. György királyt, valamint jó néhány arisztokratát és külföldi diplomatát. Köztük van Walter von Ulrich, a német külügyminisztérium fiatal feltörekvő politikusa, unokabátyja, a homoszexuális Robert von Ulrich gróf, és az amerikai Gus Dewar, aki magának Wilson elnöknek a személyi titkára lesz. Nekik és társaiknak kell megismertetni a királyt a fiatal diplomaták véleményével a nemzetközi helyzetről és a várható politikai változásokról. A gróf felesége, Elizaveta orosz hercegnő igazi középkori eszméket valló főnemes, aki nem érti, miért nem verik az angolok ugyanúgy a parasztokat, ahogy azt orosz társaik teszik, és miért is erőltetik annyira a demokráciát, de persze arisztokrata hölgyként nem igazán foglalkozik ilyesmivel. Nem úgy a gróf húga, a szüfrazsett Maud, aki a társaság minden tagjával jó viszonyban van, akit a fiatal diplomaták a bátyja legnagyobb bánatára teljes mértékben elfogadnak magukkal egyenrangúként, aki miniszterekkel áll kapcsolatban, és gyerekrendelőt üzemeltet London szegénynegyedében.
Miközben az arisztokrata társaság önmagát és a fennálló világrendet ünnepli, megismerjük a szomszéd faluban élő Billy Williamst, akinek apja szakszervezeti vezető, nővére a gróf szobalánya, és mint családjában mindenki, már gyerekként a gróf bányájában kezd dolgozni. Míg az angol munkások emberségesebb munkakörülményekért, a bányabalesetben megözvegyültek tisztességes ellátásáért és a választójog kiterjesztéséért harcolnak, orosz társaiknak a mindennapi puszta megélhetésért is küzdeniük kell. Közéjük tartozik Grigorij és Lev Peskov, a korán árván maradt testvérpár, akik Szentpétervár vagongyárában éhbérért dolgoznak, és nyomorúságos odújukban fekete kenyéren és üres levesen élnek.
Közel száz oldal kell Follettnek ahhoz, hogy minden szereplőt játékba küldjön, hogy megismerjük a kulcsembereket, viszonyaikat, azokat a keresztbe-kasul szövődő szálakat, amik aztán a későbbiekben oly fontos szerepet játszanak. Megéri, mert talán a könyv legerősebb oldala ez, a pompás jellemrajzok tömkelege, és az az illusztratív jelleg, amivel Follett egész társadalmi osztályokat képes lefesteni egy-egy szereplő bemutatásával. Hogy aztán ezeket a szereplőket a háború kitörése után újra meg újra összehozza, a lehető legvalószínűtlenebb helyzetekben - háborúkon és törékeny békéken, hidegháborúkon és olvadásokon át. A véres és gyönyörű huszadik században...
