Joanne Harris - a szórakoztató mélység

Írta: Hegyi Zoltán · Közzétéve 2 éve · Megosztás





Joanne Harris a női Neil Gaiman, ez most már lassan biztos. Újra meg újra meglep a sokszínűségével, és ha már le is vetkőztem – mondjuk három könyvvel ezelőtt – hogy rendre a „Csokoládé szerzőjeként” gondoljak rá, még mindig meg tud döbbenteni a sötétség, ami a történeteiből olykor árad és az éleslátás, amiről az írásai tanúskodnak. Mert ami elsőre tán elborult fantáziának tűnik, valójában mély emberismeret és kíméletlen görbe tükör. Mintha kiválasztaná a leginkább tagadott, elnyomott, szégyellt tulajdonságainkat, félelmeinket, vágyainkat, és azok köré húzná fel történeteit – fantáziába csomagolva az emberi gyengeséget, kísértettörténetbe a magányt, horrorba a fájdalmat.


Ötnegyed narancs... emlékszem, annak idején a Csokoládé könyv- és filmsikere után elég sok Joanne Harrist adtak ki gyors egymásutánban, én meg szorgalmasan gyűjtögettem őket. Eleinte persze a világsiker „nyomán” íródott gasztro-romantikus-misztikus cuccok jöttek ki, őket követték az életmű nem kissé meglepő komolyabb-komorabb, pszichothrillerrel is kacérkodó darabjai. Melyek közül elég volt egyet elolvasni ahhoz, hogy az általam elhamarkodottan a könnyed gasztroregények közé sorolt Ötnegyed narancs ott ragadjon a polcon. Pedig… Ez a könyv aztán minden, csak nem könnyed. Egy érzelmileg kiéheztetett kislány, egy manipulatív német katona, egy félőrült anya, egy legendás hal, egy magába zárkózó kis közösség, no meg néhány illatos, kerek narancs – ezek a fő összetevői egy ínycsiklandozó, érzékeket rabul ejtő, szívet megdobogtató és maga után rendkívül szomorú légkört hagyó regénynek.

Bársony és keserű mandula... Harris a bevezetőben ír arról, hogy íróként nehezebbnek tartja egy jó novella megírását egy jó regénynél, mert kis terjedelemben kell ugyanolyan emlékezeteset, maradandót alkotni, ugyanolyan hatást kiváltani az olvasóból. Ezzel maximálisan egyet tudok érteni, és azt kell mondjam, Harrisnek ez maradéktalanul sikerült. A tematikai sokszínűség ellenére a stílus mindvégig ugyanaz, irónia, fanyar humor, életszeretet, bölcsesség, a tradicionális értékekbe vetett hit jellemzi. Lehet, hogy ez kicsit didaktikusan hangzik, de egy percre sem az. Harris szerintem valahol irtózik a modern világ fogyasztói trendjeitől, a divat- és reklámvezérelt, sikert és pénzt hajszoló emberektől. Értetlenül áll az emberi butaság, az örökös megfelelni akarás, az elkorcsosult, mesterségesen gerjesztett vágyak előtt, és kifigurázza azokat.

Partvidékiek... a látszólag könnyed recept, amit a Csokoládéban annyian megszerettek. Miközben itt is ott lüktetnek az elmesélt történet mélyén a múltak, a befolyásoló gyerekkor, az élmények és a traumák. Sokszínű, okos, szellemes kötet ez – Harris-rajongóknak természetesen kötelező, mindenki másnak erősen ajánlott, pláne, ha még mindig vannak kétségei a tekintetben, hogy a hölgy messze túllépett a rózsaszínbe hajló háztáji mágián…

Szent bolondok... Szederbor, Ötnegyed narancs, Rúnajelek, Csokoládécipő... egy gazdag életmű - nemcsak nőknek. A szórakoztató mélység.


Hozzászólások

További bejegyzések