Victor Hugo: A nyomorultak
A kiszabadult gályarab. Jean
Valjean. A veszedelmes ember, akit mindenhonnan elűznek. Kilökik a fogadókból,
a fegyenceknek való sárga menlevelével. Még a kutya is kimarja a kutyaólból.
Végül Bienvenu püspök fogadja be. A szinte nincstelen – aki szinte már mindenét
elosztogatta. Asztalához ülteti. Ágyba fekteti. Aztán úgy jár, mint minden
jótékony bolond, Jean Valjean meglopja. A csendőrök hozzák vissza, a zsákjába
csúsztatott ezüstneművel – mire a püspök a két utolsó értékét, az ezüst
gyertyatartókat is a kezébe nyomja: „ezeket itt felejtette, barátom, hiszen
ezeket is önnek adtam…” Így kezdődik egy történet a megtévedt emberről, aki
tapogatózva elindul a tisztesség útján.
Azaz dehogy így kezdődik. Először
lassú, kényelmes tempóban bemutatja az író Bienvenu püspökének életútját,
gondolkodásmódját, hitét – huszonsok oldalon át gördítve róla a szót. Mielőtt
rátérne erre a film