Advent idején
Advent vasárnapján, várakozás közben – hiszen ez az első nap a várakozásra – nézegetem a könyveim. Várom, hogy valaki úgy várja bennem kultúránk megtartó gyökérzetének legszelídebb ünnepét, ahogy egykor a gyermek – hogy úgy köszöntsem az eljövendőt évről évre, ahogy egykor, csillogó szemmel, várva tőle a mindent. Várva a könyvet. Mert a könyv volt mindig az ajándékok ajándéka. Az ajtó a titokba. Ami a leginkább emlékeztetett a legendára, amit a gyermek bennem most is úgy nyit meg minden alkalommal, ahogy a mindenkinek szóló, közösen mesélt mesét szokás: áhítattal.Advent vasárnapján előre forgolódik bennem az ünnepi hajsza – és nem érzi jól magát. Pedig elmondhatom, egy ideje tudatosan próbálom korlátozni magamban az éhet a másik erőszakos megajándékozására. Próbálok gátat szabni az ünnepi vásáriságnak – hogy jobban szóhoz juthasson, amiről szólna. Hogy az ajándékozottam tényleg örömh