Boldog születésnapot, Mr. Faulkner

Írta: Hegyi Zoltán · Közzétéve 2 éve · Megosztás



Úgy látszik, az ember majdhogynem mindent kibír. Bírja még azt is, amit eddig sose csinált. Elbírja még a gondolatot is, hogy vannak dolgok, amiket nem lehet kibírni. Elbírja, hogy hiába akarna sírva, magát megadva elterülni, mégsem teszi meg. Kibírja még azt is, hogy nem néz hátra, még ha tudja is, hogy hátra nézni vagy nem nézni így se, úgy se használ neki. (Augusztus fénye)


Illik megtanulnunk, hogy okosabb célra is felhasználhatjuk a szánkat, mint hogy kimondjuk a véleményünket. (Zsiványok)


Mert csakis az irodalomban lehetséges, hogy az emberi lélek történetének képtelen és többszörösen ellentmondó eseményeit művészileg összevetve hitelessé és igazzá forrasszuk. (Hajnali hajtóvadászat)



Azt hiszem, az állítás, miszerint Faulkner lassú, nem pontosan fedi a valóságot. Sokkal inkább egy helyben jár – de azt időnként elképesztő tempóval teszi. Yoknapatawpha megye és egyáltalán: a faulkner-i életmű sok szempontból mocsárra emlékeztet – bele lehet süppedni az önmagukba visszatérő időhurkok és kétértelműen előadott történések bugyborékoló masszájába, és szerencsések vagyunk, ha csupán a csizmánkat veszítjük el, nem pedig a józan eszünket, ahogy az például egyes Faulkner-szereplőkkel megesik. Egyrészről tehát mocsár, másrészről pedig egy olyan LEGO-készlet, amiből az összeszerelési útmutatót elsikkasztották a gyerekek, apa pedig ott ül a padlón, és a megpróbál a szétszórt elemekből (nevekből, hazugságokból, tévképzetekből, belső monológokból, satöbbikből) összeeszkábálni valamit, ami koherens elbeszélésnek nevezhető. Ilyen értelemben a Faulkner írások legjava amolyan csináld magad szövegnek tekinthető, ahol az író rendelkezésünkre bocsátja ugyan a mondatokat, de regényt nekünk kell építeni belőlük. Ami izzadságos munka, afféle irodalmi gyapotszedés. Ezeknél a műveknél kevés dolog mutat rá egyértelműbben, hogy az olvasói élvezet komplex valami, és nem fedhető le azzal a szimpla kifejezéssel, hogy „szórakozás” – de hát pont ez a jó benne, már ha jó, és már akinek jó: a pillanat, amikor apa helyére rakta az összes elemet, a padlószőnyegen pedig ott tornyosul LEGO-város tűzoltósága. Vagy egy LEGO-városháza. Vagy valami, amiről még apa se döntötte el, hogy mi. (Járvás Péter)


Az egységes hang és nézőpont hiánya miatt persze gyakran felvetődhet a kétely az elmondottak igazságtartalmát illetően, ezért mindenképpen érdemes olvasás közben arra figyelni, hogy éppen ki mesél és kinek. Az természetesen még a legfigyelmesebb olvasás mellett sem biztos, hogy sikerül kideríteni az igazat – de az biztos, hogy Faulkner a rengeteg elbeszélésmódbeli trükkel, illetve a feszültség és az információk gondos adagolásával mindenképpen beránt ebbe a bizarr, kegyetlen, poros, reménytelen, csak a vakhit által működtetett világba, ahol az emberek hol a múltjuk nyomában járnak, hol pedig a múltjuk elől menekülnek, de bármit akarnak is, mindig valami mást kapnak helyette. (Turán Beatrix)


...Viszont a legnehezebb William Faulkner volt, amit a Kalligram Kiadó vállalt fel most – egy életműszerűséget adnak ki. Ebben sok régi fordítás lesz, mondjuk például Göncz Árpádtól, és csak egypár van, ami nem jelent még meg. Tavaly fordítottam egy regényt Faulknertől, és jövőre fog kijönni egy másik. Nagyon nehéz. Másfél évet dolgoztam az előző könyvön, és most is nagyjából másfél év lesz. A Rekviem egy apácáról a címe, a regény és a dráma nagyon furcsa keveréke. (Pék Zoltán, Faulkner fordításáról)


Faulkner az az író, akinek életművéhez valamifajta makacs elhivatottsággal kellene fordulni. Olykor-olykor elővett egy-egy regénye pusztán csak állomás, a hatalmas utazáshoz több kellene. Viszont ha anyagilag bírnám, tuti begyűjteném azokat a csodás amerikai Faulkner-kiadásokat. Maga a Zsiványok eddigi legkönnyebben olvasható regénye volt, még akkor is, ha a pillanatot kimerevítő mesélő kedve töltötte meg az oldalakat. (Sárosi Ervin)

Hozzászólások

További bejegyzések