<p><br></p><p style="text-align: center;"><img width="600" src="https://hernadi-antikvarium.hu/images/blog/im-1557119702.jpg"><br></p><… style="text-align: justify;">Lázár Ervin egyre inkább csak a szelíd mesék erőszakmentes tollnoka a fejekben, Mikkamakka, Bruckner Szigfrid, Berzsián apukája. Valahol kiesik lassan a köztudatból, hogy a huszadik század magyar novellairodalmának fenegyereke, a magam szubjektiv listáján Sánta Ferenc mellett a legjobb novellista is ő. Ahogy O. Nagy Gábor írja róla: <i>...</i><font color="#000000" face="Georgia, Utopia, Palatino Linotype, Palatino, serif"><span style="font-size: 15.4px; background-color: rgb(255, 249, 238);"><i>kezdő írónak a Buddha szomorú című novelláskötete a legveszettebb, legtüskösebb akácfa. Ha – miután elolvasta és becsukta a könyvet – egy héten belül géphez mer ülni prózaírói szándékkal, lehet belőle valami. Ugyanakkor egy másik tanács önnön nagyságuktól elszállt irodalmároknak: amint x díjak átvétele, gazsuláló kritikák után úgy érzi, ő a legnagyobb e kerek hazában, olvasson véletlenszerűen Lázár Ervint. Hogy önértékelése helyrebillenjen.</i> Ezekkel a sorokkal maradéktalanul egyetértek - mert Lázár Ervin a minden mesterkéltség és bravúr nélküli mondat atyamestere, és a történetfűzése is minden tanult szenzációtól mentesen hibátlan.</span></font></p><p style="text-align: justify;"><br></p><p style="text-align: justify;">Ha valaki elolvassa a <font color="#000000" face="Georgia, Utopia, Palatino Linotype, Palatino, serif"><span style="font-size: 15.4px; background-color: rgb(255, 249, 238);"><i>Hét szeretőm</i></span></font> novelláit, akármelyiket, azt erről nemigen kell aztán győzködni. Szakmabeliek a <font color="#000000" face="Georgia, Utopia, Palatino Linotype, Palatino, serif"><span style="font-size: 15.4px; background-color: rgb(255, 249, 238);"><i>Buddha mosolyog</i></span></font>, meg a <font color="#000000" face="Georgia, Utopia, Palatino Linotype, Palatino, serif"><span style="font-size: 15.4px; background-color: rgb(255, 249, 238);"><i>Masoko köztársaság</i></span></font> mélyen árnyalt, ijesztő mélységekig továbbgondolható egyszerűségéért vannak oda, én például <i>A kerek arcú</i> rémületesen magyarázat-szegény volta ellenére tökéletesen érthetőségéért - Lázár Ervin gyönyörű takarékossággal, a lehető legkevesebb szóval operál, úgy, hogy ez se válik nála egy minutáig se bravúrrá. A gyermekkorában, Alsó-Rácegrespusztán, Sárszentlőrincen belé ivódott beszédmód válik a leírt szava alapjává is, kevés beszédű ősök és ismerősök nyomán fogalmaz élete végéig. Talán ezért annyira fontosak a nevek, nemcsak a meseregényekben, de egyéb írásaiban is bújtatottan annyiszor beszélő nevei. Talán ezért fontosak a szikár jelzőhasználatban nyakon csíphető pontosságok. Ha ennyire szikárra vonom a szó keretét, hatványozottan fontos, hogy melyiket használom...</p><p style="text-align: justify;"><br></p><p style="text-align: justify;">Szóval messze több ő annál a meseírónál, akivel - vagy mondjuk így: a szereppel - amúgy zokszó nélkül, mosolyogva azonosult. Szokták mondani, hogy közérthetősége felett annyi réteggel gazdag, hogy nincs olyan életkorú olvasó, aki ne találhatna benne neki szóló tartalmat, (s főleg) humort. <i>Berzsián és Dideki</i> történetében például hatalmas gátlástalansággal mesésít alkotástechnikai, irodalmi belügyeket úgy, hogy gurgulázva kacag rajta a legkisebb is, ha felolvasod neki (miközben például én kénytelen vagyok elmagyarázni azért a pöttöm hallgatónak, miért nem tudtam tovább olvasni a nevetéstől a könyvet, amikor az okostojás szemüveges kislány zseniálisan (sztereo)tipizált nevét először olvastam (volna) fel... akit úgy hívnak amúgy, hogy Zsebenci Klopédia...). A <i>Szegény Dzsoni és Árnika</i> például olykor igen kemény társadalmi jelenségek mesébe dédelgetésére vállalkozik, minden cukrosítás és édelgés nélkül - sőt, a végén megejtett gonosz-szelídítés is úgy gördül bele, olyan biztonsággal, mintha nem a mondható mesék hepehupás dűlőútján, hanem a kizárólag típusokkal operáló mainstream sztrádáján gurulna a szekere. Úgy, hogy egyik könyvében sincs hozzáadott cukor, és a hatás sem a szokott, vegyszerszerűen kimért, bevált módszerektől tartós.</p><p style="text-align: justify;"><br></p><p style="text-align: justify;">Bátran használta a gyerekszáj elszólásait, sose titkolta, mennyire a gyerekeivel együtt ír a gyerekeinek (s a mi gyerekeinknek) - hogy <i>Mikkamakka</i>, az <i>Miska macska</i> valójában, innen a név... hogy <font color="#000000" face="Georgia, Utopia, Palatino Linotype, Palatino, serif"><span style="font-size: 15.4px; background-color: rgb(255, 249, 238);">ha <i>nem káptalan a fejem</i></span></font>, akkor ugye: <i>kápos...</i> De pontosan érthető, a mesében is hogyan ír valójában mindenkinek, főleg, ha fény derül még néhány érdekes műhelytitokra. Annak idején a <b>Lyukasóra</b> egyik műsorában került szóba az akkori nagy öregek (Várady Szabolcs, Mészöly Dezső, Lator László) közt Lázár Ervin <i>Négyszögletű kerek erdő</i> című mesegyűjteménye - pontosabban az a kevéssé ismert tény, hogy valójában kit (kiket) rejtenek a nevek. Hogy <i>Vacskamati</i> bizony <i>"macska Vathy"</i> - az író felesége bújik a sedre-szende lányalak bőrébe; s ennek fényében bizony még ízesebb a <i>Vacskamati virágjá</i>ban megfogalmazott szelíd intés, kritika... Hogy <i>Nagy Zoárd</i>, a járkáló fenyő, aki elindult egyszer szeretett völgyéből, s most nem talál haza, maga Pilinszky János - a háborús élmények után tétován helyét kereső költő rajza is Zoárdé... Hogy <i>Aromó</i>, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl Nemes Nagy Ágnes, aki a maga ihletének természetét is maradéktalanul érteni akarta. Hogy az önmagával versenyző <i>Ló Szerafin</i> a maga szavait örökké firtató Ottlik Géza, a kirívó színű "csodaló" abból az egykori, határmenti, hadapródiskolának álcázott versenyistállóból... Hogy <i>Dömdödöm</i> az igazságait pofonokig, mindig kimondó Mándy Iván... (bár most épp azt olvasom: Ottlik szavából, hőséből, személyiségéből lett a Réber ceruzája alatt hogy-hogy nem <i>medvévé</i> alakult Dömdödöm...). Hogy a nevek számunkra ismert neveket rejtenek, hogy minden szereplő valójában szelíd (irodalmi) kritika is, az <b>Újhold</b> (és szélesebb körének) asztaltársaságáé, akik a Négyszögletű Kerek Erdőig - az elfogadásban is sajátos belső hallgattatásig - futottak a szomorúság elől... S akiket fenyegetnek a pomogácsok (ezt a nevet szerintem nem is kell magyaráznom). Ennek fényében mennyire bájos már az a költői verseny, ott, az erdőben? S mekkora (érett, felnőtt) mélységeket kap maga a mese?</p><p style="text-align: justify;"><br></p><p style="text-align: justify;">Lázár Ervin mindenki barátja volt - ilyen volt az alkata. Nem tartott haragot és nem lehetett haragudni rá. Most nagy a csend körülötte. A gerjesztett gyűlöletek korában nincs évada a béke gyógyírjait kínálgatónak. De nem felejthetjük el. Pont azért, mert azon kevés írók közt tartom számon, akik a szavaikkal pedagógiai célból sem akartak bántani soha. Akik soha nem az altestem környékét, a zsigerit, de mindig a szívem táját melengették. Az igazak közé tartozik. Tegnap volt a születésnapja. Olvassátok a gyerekeiteknek.<br></p><p style="text-align: justify;"><br></p><p style="text-align: center;"><img width="800" src="https://hernadi-antikvarium.hu/images/blog/im-1557120498.jpg"><br></p><…;
![https://hernadi-antikvarium.hu/images/blog/im-1557119702.jpg"><br></p><…](https://hernadi-antikvarium.hu/images/blog/im-1557119702.jpg"><br></p><p><br></p><p><br></p><p){kind=link}
![https://hernadi-antikvarium.hu/images/blog/im-1557120498.jpg"><br></p><…](https://hernadi-antikvarium.hu/images/blog/im-1557120498.jpg"><br></p><p><br></p>){kind=link}