Kezdettől
fogva mindig az ember érdekelte. Ezért is tanult az egyetemen szociológiát,
lélektant és pedagódiát. Első könyve (Csip-Csup)
felkérésre készült, egy, a víz körforgásáról szóló ismeretterjesztő kötetecske. 1957-ben
jelent meg, még Kispál Éva néven. Ezt követte két lányregény, 1960-ban a Szalmaláng, először Janikovszky Éva néven,
1962-ben pedig az Aranyeső.
Aztán
megtalálta azt az összetéveszthetetlen hangot, amiről azonnal felismerjük. Úgynevezett
gyerekmonológokat fogalmazott könyvvé. Ezek azok a művek, melyekkel azonnali, harsány
és korosztálytól független sikereket ért el. Főleg azért, mert a gyerekek
nyelvén, frappáns, ironikus mondatokban mondta el a felnőtt és gyerekvilág
konfliktusait. A nyelvi játékokon alapuló mondatok magát a gyerekbeszédet
helyezték a középpontba, helyenként ugyesen megtartva a felnőtt nyelv bevett
fordulataiból elcsavarodó elszólásokat. Gyerekszáj. Mondanánk ma. De nagyon
komoly tanulságokkal - mert közben a felnőttség görbe tükreként is kiválóan
működik.
Ha én felnőtt volnék, megnősülnék, és
olyan lányt vennék feleségül, aki sikít ugyan, ha meglát egy levelibékát, de
nem mondja rá, hogy undorító és phuj... (Ha én felnőtt volnék)
Apukám sokszor mondja nekem, hogy
vigyázz, mert kihozol a sodromból. De mindig későn szól, mert olyankor már kint
van. (Kire ütött ez a gyerek)
Azt mondtam Micikének: Akár hiszed,
akár nem, anyu és apu, sőt nagymama és nagypapa, sőt MINDEN FELNŐTT GYEREK VOLT
EGYSZER. Még az öregebb is. Micike azt mondta, hogy anyu és apu gyerek volt egyszer, még az is lehet, hogy
a nagypapa és a nagymama gyerek volt egyszer, de sem Margit néniről, sem Elemér
bácsiról, sem a szomszéd néniről nem hiszi el. Azt biztosan csak úgy mondom. (Akár hiszed, akár nem)
Én az első perctől fogva örültem a
fiamnak, csak akkor még nem tudtam, hogy másnak is akkora öröm, hogy nekem fiam
született. Hogy örült az apja! Sose mondta, hogy ő fiút szeretne, de
valószínűleg így van, mert egyre csak azt kiabálta, hogy fiam született, fiam
született, fiam született, amíg fel nem világosítottam, hogy nekem is. (Örülj,
hogy fiú!)
Különben is nehéz lett volna eldönteni,
hogy inkább erős és bátor vagy okos és tehetséges, mert csak azt láttam, hogy
gyönyörű. (Örülj, hogy lány!)
A
szegedi egyetemen filozófiát, néprajzot, magyar- és német irodalmat hallgatott.
1948-ban Budapestre költözött, és az Eötvös József Bölcsészettudományi
Egyetem szociológia-filozófia-pszichológia szakán tanult, ahol 1950-ben tanári
oklevelet szerzett. Pályakezdő minisztériumi kishivatalnok-évek, és a férjét
ért letartóztatás és rehabilitáció után került először a Tankönyvkiadó
Vállalathoz, majd később az Ifjúsági (később Móra) Kiadó lektora lett. 1964-től
ugyanitt főszerkesztőként dolgozott 1987-ig, nyugdíjba vonulásáig. Ezután
is a kiadó munkatársa, később igazgatósági tagja volt. Nemcsak szerzőként, de
szerkesztőként is alapvető hatással volt a magyar ifjúsági- és
gyerekirodalomra. Nehéz összeszámolni, hány kiváló "pöttyös és
csíkos" könyvet, vagy a Delfin
könyvek sorozatának hány emlékezetes kiadványát köszönhetjük az ízlésének.
Janikovszky
Éva hangja, ábrázolásmódja, világa összetéveszthetetlenül egyedi. Még
akkor is, ha nem gyerekeknek, hanem felnőtteknek, illetve az idősebb korosztály
tagjainak szeretett volna szavaival kellemes perceket szerezni, ahogy az utolsó
éveiben megjelent kedvesen bölcs könyveiben tette. Kimeríthetetlen témája volt
a felnőtt–gyerek kapcsolat, a mindennapi élet – mindannyiunk által jól ismert élményeivel
és konfliktusaival. Friss tekintettel csodálkozhattál a magad életére általa.
Az úgy van, hogy Anya hasában van egy
kis tojás. És amikor Apa meg Anya szeretne egy bébit, akkor tömérdek pirinyó
kis […] ebihalféle versenyfutásba kezd. Érted? Mind abba a kis tojásba
igyekszik, de ugye csak egy nyerhet! A legfürgébb, a leggyorsabb, a legügyesebb:
belőle lesz a bébi. Hát ezért vagyok én a legügyesebb,
fejezte be oktatásomat Dóri, mert én születtem meg. Ugye, milyen gyakori szófordulat az, hogy egy világ omlott össze bennem. És
milyen ritka, ha az ember úgy érzi: egy új világ tárult fel előtte, egy új
világszemlélet épült fel egy pillanat alatt! Hiszen mi, valamennyien, akik
megszülettünk, egy győztes csapat tagjai vagyunk! Sikerélményekkel jövünk a
világra, mi voltunk a legügyesebbek.
(Mosolyogni tessék)
Míg az ember boldog, nem elmélkedik a
boldogság mibenlétéről. Nevet, a párjába karol, és megy. Vagy mérgelődik,
dühöng, kibékül és megöleli. Szóval él. Amikor boldogtalan, akkor elméleteket
gyárt. Például olyasmit, hogy más talán egész életében öt percig sem volt
boldog, akkor mit akarok én, aki harminc évet szerelemben, boldogságban éltem?
Jól hangzik, csak sajnos nem igaz. Mert a boldogságot nem lehet bespájzolni. A
boldogságot (no, adjuk alább: az örömöt) újra meg kell keresni, és meg kell
találni. A visszahozhatatlan boldogság emlékképei fájnak. Én rájuk csuktam a
kamraajtót. Tíz évig nem nyitottam ki a fényképekkel, levelekkel, úti
emlékekkel teli fiókokat.
(Felnőtteknek írtam)
Janikovszky
Éva szövegei - és Réber László rajzai... Janikovszky Éva kevés szóval írt,
Réber László egyetlen vonallal rajzolt. Ezzel a módszerrel leegyszerűsítették,
modellszerűvé tették a világot. Rengeteg teret hagyva a szabad asszociációnak. Rákényszerítettek,
kortól függetlenül, hogy használd a képzelőerőd. Janikovszky Éva ma volna 93
éves.
(E cikkünk nagyban támaszkodik Galgóczi
Móni remek életrajzára, ami az Ekultura.hu-n jelent meg, 2004-ben. Köszönet
érte!)
