Boldog születésnapot, Janikovszky Éva!

Írta: Hegyi Zoltán · Közzétéve 2 éve · Megosztás



Kezdettől fogva mindig az ember érdekelte. Ezért is tanult az egyetemen szociológiát, lélektant és pedagódiát. Első könyve (Csip-Csup) felkérésre készült, egy, a víz körforgásáról szóló ismeretterjesztő kötetecske. 1957-ben jelent meg, még Kispál Éva néven. Ezt követte két lányregény, 1960-ban a Szalmaláng, először Janikovszky Éva néven, 1962-ben pedig az Aranyeső


Aztán megtalálta azt az összetéveszthetetlen hangot, amiről azonnal felismerjük. Úgynevezett gyerekmonológokat fogalmazott könyvvé. Ezek azok a művek, melyekkel azonnali, harsány és korosztálytól független sikereket ért el. Főleg azért, mert a gyerekek nyelvén, frappáns, ironikus mondatokban mondta el a felnőtt és gyerekvilág konfliktusait. A nyelvi játékokon alapuló mondatok magát a gyerekbeszédet helyezték a középpontba, helyenként ugyesen megtartva a felnőtt nyelv bevett fordulataiból elcsavarodó elszólásokat. Gyerekszáj. Mondanánk ma. De nagyon komoly tanulságokkal - mert közben a felnőttség görbe tükreként is kiválóan működik.


Ha én felnőtt volnék, megnősülnék, és olyan lányt vennék feleségül, aki sikít ugyan, ha meglát egy levelibékát, de nem mondja rá, hogy undorító és phuj... (Ha én felnőtt volnék)


Apukám sokszor mondja nekem, hogy vigyázz, mert kihozol a sodromból. De mindig későn szól, mert olyankor már kint van. (Kire ütött ez a gyerek)


Azt mondtam Micikének: Akár hiszed, akár nem, anyu és apu, sőt nagymama és nagypapa, sőt MINDEN FELNŐTT GYEREK VOLT EGYSZER. Még az öregebb is. Micike azt mondta, hogy anyu és apu gyerek volt egyszer, még az is lehet, hogy a nagypapa és a nagymama gyerek volt egyszer, de sem Margit néniről, sem Elemér bácsiról, sem a szomszéd néniről nem hiszi el. Azt biztosan csak úgy mondom. (Akár hiszed, akár nem)


Én az első perctől fogva örültem a fiamnak, csak akkor még nem tudtam, hogy másnak is akkora öröm, hogy nekem fiam született. Hogy örült az apja! Sose mondta, hogy ő fiút szeretne, de valószínűleg így van, mert egyre csak azt kiabálta, hogy fiam született, fiam született, fiam született, amíg fel nem világosítottam, hogy nekem is. (Örülj, hogy fiú!)


Különben is nehéz lett volna eldönteni, hogy inkább erős és bátor vagy okos és tehetséges, mert csak azt láttam, hogy gyönyörű. (Örülj, hogy lány!)


A szegedi egyetemen filozófiát, néprajzot, magyar- és német irodalmat hallgatott. 1948-ban Budapestre költözött, és az Eötvös József Bölcsészettudományi Egyetem szociológia-filozófia-pszichológia szakán tanult, ahol 1950-ben tanári oklevelet szerzett. Pályakezdő minisztériumi kishivatalnok-évek, és a férjét ért letartóztatás és rehabilitáció után került először a Tankönyvkiadó Vállalathoz, majd később az Ifjúsági (később Móra) Kiadó lektora lett. 1964-től ugyanitt főszerkesztőként dolgozott 1987-ig, nyugdíjba vonulásáig. Ezután is a kiadó munkatársa, később igazgatósági tagja volt. Nemcsak szerzőként, de szerkesztőként is alapvető hatással volt a magyar ifjúsági- és gyerekirodalomra. Nehéz összeszámolni, hány kiváló "pöttyös és csíkos" könyvet, vagy a Delfin könyvek sorozatának hány emlékezetes kiadványát köszönhetjük az ízlésének.


Janikovszky Éva hangja, ábrázolásmódja, világa összetéveszthetetlenül egyedi. Még akkor is, ha nem gyerekeknek, hanem felnőtteknek, illetve az idősebb korosztály tagjainak szeretett volna szavaival kellemes perceket szerezni, ahogy az utolsó éveiben megjelent kedvesen bölcs könyveiben tette. Kimeríthetetlen témája volt a felnőtt–gyerek kapcsolat, a mindennapi élet – mindannyiunk által jól ismert élményeivel és konfliktusaival. Friss tekintettel csodálkozhattál a magad életére általa.


Az úgy van, hogy Anya hasában van egy kis tojás. És amikor Apa meg Anya szeretne egy bébit, akkor tömérdek pirinyó kis […] ebihalféle versenyfutásba kezd. Érted? Mind abba a kis tojásba igyekszik, de ugye csak egy nyerhet! A legfürgébb, a leggyorsabb, a legügyesebb: belőle lesz a bébi. Hát ezért vagyok én a legügyesebb, fejezte be oktatásomat Dóri, mert én születtem meg. Ugye, milyen gyakori szófordulat az, hogy egy világ omlott össze bennem. És milyen ritka, ha az ember úgy érzi: egy új világ tárult fel előtte, egy új világszemlélet épült fel egy pillanat alatt! Hiszen mi, valamennyien, akik megszülettünk, egy győztes csapat tagjai vagyunk! Sikerélményekkel jövünk a világra, mi voltunk a legügyesebbek. (Mosolyogni tessék)


Míg az ember boldog, nem elmélkedik a boldogság mibenlétéről. Nevet, a párjába karol, és megy. Vagy mérgelődik, dühöng, kibékül és megöleli. Szóval él. Amikor boldogtalan, akkor elméleteket gyárt. Például olyasmit, hogy más talán egész életében öt percig sem volt boldog, akkor mit akarok én, aki harminc évet szerelemben, boldogságban éltem? Jól hangzik, csak sajnos nem igaz. Mert a boldogságot nem lehet bespájzolni. A boldogságot (no, adjuk alább: az örömöt) újra meg kell keresni, és meg kell találni. A visszahozhatatlan boldogság emlékképei fájnak. Én rájuk csuktam a kamraajtót. Tíz évig nem nyitottam ki a fényképekkel, levelekkel, úti emlékekkel teli fiókokat. (Felnőtteknek írtam)


Janikovszky Éva szövegei - és Réber László rajzai... Janikovszky Éva kevés szóval írt, Réber László egyetlen vonallal rajzolt. Ezzel a módszerrel leegyszerűsítették, modellszerűvé tették a világot. Rengeteg teret hagyva a szabad asszociációnak. Rákényszerítettek, kortól függetlenül, hogy használd a képzelőerőd. Janikovszky Éva ma volna 93 éves.



 

(E cikkünk nagyban támaszkodik Galgóczi Móni remek életrajzára, ami az Ekultura.hu-n jelent meg, 2004-ben. Köszönet érte!)

Hozzászólások

További bejegyzések