A Shizoo kötet kapcsán

Írta: Fent Janiii · Közzétéve 3 éve · Megosztás

Jó volna tételesen végiggondolni, milyen inspirációk, indíttatások mentén (és milyen válogatási elvekkel) formálódott ki a verseskötetem – de egyrészt nem hiszek a fülszövegben (hogyan foglaljam össze azt, amit ennyi szóval, ekkora terjedelemben tudtam elmondani, mint a kötet?), másrészt szeretném, ha ezeket (az indíttatásaim és a kötetbe válogatásuk) mindenki a magáénak tudná érezni, úgy, hogy minden vezetettség nélkül rácsodálkozik arra, amit olvas. Nem szeretném szűkíteni a lehetséges értelmezési mezőiteket – a ti dolgotok, mekkora olvasás-élményt laktok bele ebbe a verseskötetbe. Azt viszont szívesen megmutatom, jelenleg milyen utakon szeret bennem kibomlani a vers (ez is folyamatosan változik…). A pillanatkép, amit most meg fogok mutatni a világhoz, illetve szövegbe töréséhez való hozzáállásomról szerintem nagyon sokat elmond magáról a kötetről is. A verset, amit a megmutatáshoz választottam, november 11-én, az esküvőm napjának reggelén tettem közzé, nászajándékul a feleségemnek. Egy 16 éves „hosszú jegyesség” végét és egy új minőség kezdetét ünnepeltük aznap, azzal a nem titkolt reménnyel, hogy valójában (a lényeget illetően) nem fog változni semmi. Ezen a versen keresztül mutatnám meg, ki az, akinek a kötetét a kezetekbe vehetitek 2017 november 30-án.

 

Galambom


egyre nyilvánvalóbb, hogy melyik a törzsed
milyen közöm van hozzá és
miért kellett ilyen kacifántos úton
megejteni ezt a szelídítést

eljött az ideje
hogy meggyűrűzzelek, galambom -
hogy lássa mindenki, a kezemről röppensz

eljött az ideje
hogy lássák, a tenyeredből eszem
borzongató közelséged is elfogadva -

hogy nevet adjunk a kötelékrepülésnek
ahogyan egymáshoz hangoljuk a
kétféle szabadságot -
bizalomnak hívom

hiszen hívlak és jöttél.

 


„Ha profinak akarsz tűnni, ezeket a szavakat felejtsd el – olvasom egy hirdetésben. Igen –  a legfontosabb verskép-alkotó rögvest az elején közhelyes. Ez a galambgyűrűzés. Viszont hallatlanul mulatságosnak érzem, hogy azért kelljen minél kifinomultabb nyelvi attrakciókba menekülnöm, mert előttem sokan és sokszor kimondtak már valamit, amit a magam módján szeretnék én is kimondani. Karinthy jut az eszembe; a cirkuszi artistája, aki kénytelen a legvadabb attrakciót megtanulni, hogy a magasban egyensúlyozva végre elővehesse a hegedűt és eljátszhassa, ami egykor összemarkolta a szívét. Valójában ez a vers tényleg semmilyen magyarázatra sem szorul, tisztán és világosan érthető – mert egy ezeregyszer használt, összekoszolt költői kép az alapja. Persze szerettem volna belerakni a pontosító ambivalenciát – azért fordulnak a szerepek a borzongató közelségben, hogy létrejöhessen a kötelékrepülés. Szeretném azt hinni, hogy verseket rendszeresen olvasó embereket is megérinthetek vele – hogy elég sűrű lett hozzá…



egyre nyilvánvalóbb, hogy melyik a törzsem
milyen bocsánatkérést suttogok
a bőröd alá ebben a közelségben
amit megengedsz

eljött az ideje
hogy meggyűrűzz és lássák -
hogy lássa mindenki ezt a fegyelmet

eljött az ideje
hogy lássák, a tenyeremből eszel
szorongatások emlékétől véraláfutásos
ujjaimról -

hogy nevet adjunk az elengedésnek
amikor már nem akar elengedődni -
bizalomnak hívom

megérett a kijelentésre.

 

…És remélem, hogy ez a nézőpontban tartottság valóban feltár valamit a kapcsolatunk azon rétegeiből is, amiről a versen kívül nem beszélnék. Érdekes ez, ebből a szövegből slamet gyúrtam, a három perc tizenöt másodperces időkeret kihasználása okán közbebeszélve a két egymást ellenpontozó szakasz közé – pont oda, ahol most is közéjük beszéltem. Kár volt - ez az ismertségébe gyöngült alapkép nem bírta el a bőbeszédűséget, a szöveg súlytalanná vált. Nem érvényesült benne a (kapcsolatunk jelen történetében indokolatlan) sajátos lelkiismeret-furdalás, amire újra és újra rácsodálkozom, ami valójában szorongatások emlékétől véraláfutásos ujjaim alatt most is a billentyűk leütésére provokál.

 

A verseket jobbára ajándékba kapom, inspiráló hatások ajándékaiként születnek az ébredéseimből. Ahogy Ray Bradbury fogalmaz az Októberi vidék (a legszigorúbb novelláskötete) előszavában: fogtam a szavakat, elraktároztam a fejemben, és vártam, hogy a hajnali hangok formába öntsék, felélesszék őket, és engem az írógéphez kergessenek. Így született ez a vers és a kötet összes verse – mind 2012 november elseje óta. Ebben a kései kamaszkor-szerű korszerűtlenségben. Sokáig tartott, mire meghallottam a hangjaim. Sokfélék – talán mert sokáig tartott, mire meghallottam őket. Hiszen miért ne rakjam ide e mellé a bemutatkozó vers mellé ellenpontnak akár a következő haikut:

 

 

foglalt a kezed -

nem lehetsz hangya, tücsök

egyszerre, tedd le!

 

 

jó olvasást kívánok a kötethez!

Hozzászólások

További bejegyzések