A szomjas Mátyás király - Budai históriák

Fülszöveg

1946 nyarán épp Szerb Antal szüleinél voltam látogatóban, amikor a Kovács utca felől hangos kiabálás hallatszott: – Árpi, gyere, megjött édesapád a fogságból! – Azóta akárhányszor arra járok, eszembe jut ez a nyári délután. A galambősz, mindig elegáns és fiatalos Szerb bácsi könyveket adott olvasásra. Tizenegy éves voltam akkor, faltam a regényeket. A Szerb szülők a Regina-villa hátsó részén, a földszinti lakásban laktak. Ma már, mint ez a budai históriákból is kiderül, a villát irodaházzá építették át, a régi lakásnak nyoma sincs. A Kovács utcát is átkeresztelték. Már gyerekkoromban is érdekelt, melyik házban milyen híres ember lakik. Ismertem Herczeg Ferenc, Márkus Emília villáját, tudtam, melyik a Rajnai-villa, sokat jártam a Bauhaus-házairól ismert Napraforgó utcában, amelynek egyes házai távoli rokonom, Molnár Farkas tervei alapján épültek. Amikor elolvastam a budai históriák kéziratát, személyes emlékek serege jutott eszembe. Így a gimnáziumi évek. 1945-ben iratkoztam be a mai Rákóczi Gimnázium elődjébe, az Érseki Katolikus Gimnáziumba. Többnyire világi papok tanítottak, de akadt közöttük civil is. Például éppen az osztályfőnököm, Szentkúti Kornél, aki egyben a szomszédos Krisztus Király-templom karnagya és orgonistája volt. Nála tanultam zongorázni és néhány évig orgonálni is. Amikor több évtized multával újra elmentem ebbe a templomba, emlékeimhez viszonyítva kicsinek, szinte csak kápolnaméretűnek tűnt, és ugyanígy jártam a gimnáziumi osztálytermemmel is. Aztán a Dohnányi-villa, amelyben, mint az a budai históriákból is kiderül, a háború után kórházat rendeztek be. Öcsém is itt született. Megkurtított kertje most is gyönyörű. Túlzás nélkül állíthatom, szinte nincs olyan fejezete a budai históriáknak, amely nem keltett bennem erős érzelmeket. Remélem, budai polgártársaimra hasonló hatással lesz Verrasztó Gábor kitűnő könyve. Dr. Juhász Árpád