A költői mesterség - Bevezetés a magyar verstanba

Fülszöveg

Ez a könyv a versek formáiról szól, egy művészet mesterségbeli részéről. Hangja a beszélgetéseké, nemegyszer a könnyed csevegéseké, de igénye mégis tudományos. A valóság egy meghatározott vetületét – a költemények technikai megvalósításának lehetőségeit – igyekszik rendszeresen föl mérni és megismertetni. A verstan: tudomány. S minthogy füllel felfogható fizikai jelenségeket vizsgál, így sokak számára talán meglepő módon, a fizika egyik területének, a hangtannak határai közé is tartozik. Itt a következőkben javarészt hangtani, akusztikai jelenségekről lesz szó, de olyan hangtani jelenségekről, amelyek versélményt adva a lélek gyönyörűségét idézik fel. Eleve óvatosságra kell inteni az olvasót: nem esztétika és nem irodalomtörténet a tárgya ennek a könyvnek. Költők értékelésének tehát ebben a tudományágban nincs helye. S habár olykor az olvasó füle kihallhatja a szövegből, hogy a szerző mely költőket szereti különösképpen, ezek a vallomások és értékítéletek függetlenek a verstan tudományától. Bizonyítás és megvilágítás céljából elég sok versrészletet idézek, és számos költő neve fordul elő egyik-másik költeményével, ezeket példaképpen említem bizonyos formai megoldásra. De ez a névsor semmiféle értékrendet nem jelent. Vannak költők, akiket igen nagyra becsülök, s mégsem szerepel egyetlenegy soruk sem, s nevük sem fordul elő, mert nem szaporíthattam korlátlanul a példákat. És ha választanom kellett a példák között, nem a költő jelentőségét, hanem az idézett sor hangtani jellemző voltát tekintettem elsősorban. Nagyon kérem hát azokat a költő barátaimat, akik nem találkoznak a saját nevükkel az idézetek között, ne nehezteljenek rám, s ne tekintsék e hiányt értékelésnek. Esztétikai vagy irodalomtörténeti értekezésben talán több szó esett volna róluk, mint az itt idézett poétákról, de ebben a verstani beszélgetésben nem ők adták számomra a legjellemzőbb példákat.