Álomnapló

Fülszöveg

"Néhanapján vigasszal tölthet el a tudat, hogy létezik egy világ, amely kizárólag a sajátunk - az utazás, a veszély, a boldogság eme világának élményein senkivel sem osztozunk... Elhatároztam, hogy a mintegy nyolcszáz oldalas naplómból, amelyet 1965-ben kezdtem el vezetni, és 1989-ben fejeztem be, kiválogatok egy összeállítást AZ ÉN SAJÁT VILÁGOM jeleneteiből. Bizonyos értelemben véve önéletrajz - a Boldogsággal kezdődik, és a Halállal végződik -, egy meglehetősen bizarr életé egy évszázad utolsó harmadából (a háborúk nem a negyvenes, hanem a hatvanas évek háborúi). Mindazonáltal egyetlen életrajzíró se törje magát, hogy felhasználja, még akkor sem, ha néha kedvem szottyant megadni a napot és az évet, amikor egy szokatlan esemény vagy találkozó megesett." "1964 decemberében vettem részt David Mathew temetésén. Nagyon bizarr szertartás volt. A templom galériáján ültem egy barátommal, és szörnyen bosszantott, hogy odalent a gyülekezet egyfolytában sutyorog, sőt kuncog. Viszketett a torkom, hogy leszóljak nekik: ,Az érsek a barátom, és halott’. Aztán a társam halkan odaszólt nekem: ,Azt hiszem, az egyik pap alig bírja visszafojtani a nevetését." Nagyon fura volt, és a fájdalom hisztériájának tudtam volna be, ha néhány pillanattal később egy másik pap vidám kurjantás kíséretében nem emeli fel az oltár végét, és nem gurítja ki sebesen, akár egy tálalóasztalt, a templomból. A szertartás zajos mulatságba torkollott. Most, sok év elteltével visszagondolva, azt kérdem magamtól, vajon nem kellene mindig ilyesféle módon ünnepelnünk az élet végét?"