Globális rendszerváltás?

Fülszöveg

Könyvét olyan potenciális olvasóknak tudja jó szívvel ajánlani a szerző – írja a Bevezetésben –, akik meghökkentő szövegek olvastán túl tudnak jutni valamennyiünk természetes első reakcióján, amellyel felkiáltunk: „Mi van? Ez hülye?!” A spontán reakción való túljutás ilyen képességére azért van szüksége az olvasónak, mert valahányszor megindul azon a kényelmes úton, amely a már meglévő tudásának evidenciáival van kikövezve, az utolsó pillanatban, mielőtt az evidencia közhellyé válna, felbukkan valami meghökkentő. Itt van mindjárt a válság. Tudjuk róla, hogy ez most a piac működésében áll elő, ám a könyv bemutatja azokat a bajokat, amelyek a piac működésében már évtizedekkel korábban előálltak. Például azzal, hogy a piaci forgalom nagyobbik fele már nem *termék*kel, hanem *szolgáltatás*sal kapcsolatos, márpedig a tevékenység a tárggyal szemben olyan áru, amelyről/ bizonytalan, mikor nekem és mikor tőlem jár érte fizetség./ Erre a bizonytalan piacra épül – a könyv nagy részletességgel mutatja be, hogyan – az a különös termelési folyamat, amelynek nyersanyaga is, szerszámai is és gyártmányai is emberek. Garai könyve ezt a különös gyártási folyamatot *második modernizáció* néven emlegeti, mert a szerző szerint ez folytatása a XVIII-XIX. századi moder­nizáci­ónak. Folytatása ez a huszadik századi történet annak a korábbinak már annyi­ban is, hogy az embert termelő folyamatba is úgy ruháznak be pénzt (sze­mélyek, vállalatok vagy államok), hogy a beruházott pénz haszonnal megtérül – vagyis tőkeként viselkedik. A könyv legmeghökkentőbb gondolatmenete ezután az, amely szerint ennek a tőkének, az *emberi tőké*nek a menedzselése legjobban – a régi szocialista kormányzatoknak sikerült. Ameddig sikerült. Amikor meg már nem, amikor ezek a rendszerek összeomlot­tak, akkor az emberi tőke kezelésének gondja nem omlott velük együtt a történelmi sírba. A szocializmust túlélő feladat, az emberi tőke menedzselésének feladata immáron kezeletlenül marad. Mostanra van a világnak egy tőkés gazdálkodása, amely /a tőke menedzselésének feladatát csak felerészben végzi el./ Az anyagi tőkére van gondja – az emberi tőkére nincs. Garai László szerint ez a forrása a jelenlegi válságnak. Egy fél tőkés gazdálkodás produkálja, amely ezért aztán a maga félfeladatát is csak félig tudja ellátni: az anyagi tőke menedzselését is csak úgy, hogy ezen belül a pénzügyi szféra kezelése fontos – a reálszféráé nem annyira. A könyvre bizakodó szorongással fordíthatja rá a hátsó fedőlapot az olvasó. Vajon egyszer a válság kezelői számára, akik már kezdik felfedezni, hogy a pénzügyi szféra mellett ott van a menedzselésre szoruló világ másik – reális – fele, elérkezik-e az a pillanat is, amikor látóterükbe bekerül az anyagi tőke fél világa mellett a válságból kikerülni szándékozó világnak az a másik fele is, ahol egykor emberi tőke lakozott?