Névsorolvasó

Fülszöveg

„Nemrégiben egy kedves hölgy megkérdezte tőlem a boltban, hogy mivel foglalkozom. Mondtam, hogy írással. „Igen?”, kérdezte. És miket írok? Kezdtem erre mondani, hogy írok történeteket, históriákat, okoskodásokat, írok életrajzot, útirajzot, földrajzot, szívesen vázolok életképet, helyzetképet, arcképet, foglalkozom történelemmel, azon belül is irodalom- és művelődéstörténettel, de vállalok helytörténeti dolgozatokat, szokásom agrártörténeti közleményeket is publikálni, természetesen figyelemmel kisérem a politikai eseményeket és meg-megkommentálom azokat. Ha időm engedi, szívesen értekezem az építészet, a zeneművészet, a nyelvészet időszerű kérdéseiről, gyakran látnak napvilágot kétszázezer példányban gondolataim moziról, táncról, operettről, operáról, nőgyógyászatról, beteg-, csecsemő-, kutya-, és autóápolásról, kozmetikumokról, narkotikumokról, egzotikumokról, konyítok továbbá a pedagógiához, gasztronómiához, kronológiához, mitológiához, kozmológiához, ergonómiához, bronchoszkópiához... Ekkor a hölgy, pedig még a felinél sem tartottam, félbeszakított: „Nem tudná mindezt rövidebben elmondani?” „Rövidebben? Újságíró vagyok”, mondtam, és elvörösödtem akkor.” Igen, Bächer Iván ír. Mindenről. Egyről. Arról az egyről, ami ott van minden mögött, előtt, fölött. Az emberről. Kicsiről és nagyról. Hétköznapiról és különlegesről. Csodabogárról és zseniről. Mozartról és a szomszéd Mariska néniről. Ilyenről, olyanról. Mindről. Csodálattal, hökkenéssel, tisztelettel, szeretettel, indulattal, szenvedéllyel. Egyszóval érzéssel. Beleérzéssel. Megérzéssel. Ráérzéssel. Mert a világból ez érdekli. Csakis ez. Az ember. Arcképcsarnok ez a könyv. Hatvan ember portréja van benne.