Fogadj szívedbe - József Attila életregénye

Fülszöveg

Acentenáriumi József Attila-évnek méltóan gazdag a termése: irodalmi és tudományos publikációk, konferenciák, kiadványok, kiállítások, előadások, rádió- és tv-műsorok sokaságában. E gazdag termésből is kitűnik - s remélhetően az emlékév szenzációja lesz - József Attila új életregénye, a Fogadj szívedbe, Asperján György könyve. Az életrajzi regény írója a megkötöttség és a szabadság kettősségében alkot. A regény hőse - egy nélkülözéssel, megalázásokkal sújtott félárva proletárfiú, majd szenvedő kamasz, aki rendkívüli érzékenysége, akaratereje és éber öntudata révén korának szellemi csúcsaira jut, ám önnön energiáit elemésztve, harminckét évesen öngyilkosságba zuhan - nem fiktív személy, hanem "azonos" József Attilával, a huszadik század egyik legjelentősebb költőjével. Innen adódnak a megkötöttségek: egyrészt a hős saját művei és szövegei, másrészt a rávonatkozó szaktudományok mind több részletet feltáró dokumentumai, elemzései, következtetései okán. Mindezek ismerete persze nemcsak megköti a szépírót, hanem inspirálja is képzeletét, egészen addig a határig, amíg a tudománnyal ellentmondásba nem kerül, de ezt a határt a Fogadj szívedbe sehol nem lépi át. "Életregény" - mondjuk, de azt is mondhatnánk, hogy "családregény". József Attila életének regénye ugyanis emberi viszonylataiban tárul fel, s ezek közül a legerősebbek a családi viszonyok. Ezekkel a szaktudományok, természetesen, kevésbé foglalkoznak, így talán először itt kapunk teljes, életszerű képet mindenekelőtt Pőcze Borbáláról, az átkozva imádott Mamáról, aztán a nővérekről, az energikusan, öntörvényűen kitörni akaró, mindig többre vágyó Jolán-Lucie (önmagában is romantikus regényhősnői) karakteréről, és ellentétéről, Etusról, az alkalmazkodás családi mártírjáról. Továbbá Szántó Juditról az elvszerűen önzetlen élettársról, valamint a sorstól járandóságként követelt, de a sors által megtagadott, nem teljesített nagy szerelmekről, Vágó Mártáról, Gyömrői Editről, Kozmutza Flóráról. József Attila költészetének valódi jelentőségét életében önmagán kívül senki nem ismerte fel. A haláláig mellette álló, alig tíz-tizenöt jóbarát vonzalma is inkább szánakozó, gyámolító karitász volt, mintsem a korszakos szellemi nagyság tisztelete. Halála után viszont szinte csoda történt - "harmadnapra feltámadott" olvashatjuk -, a temetését követően szinte napról napra fényesedett a glória művei és emléke fölött. A növekvő népszerűség hulláma emelte meg már 1940-ben József Jolán első, öccséről szóló könyvét, s visszahatásként ez is emelte a költő népszerűségét. 1945-től pedig már minden irodalmi és politikai irányzat elismerte nagyságát, sőt igyekezett kisajátítani azt. Népszerűsége gyakran felületes, túlzó és egyoldalú kultuszba is átcsapott: az ő nevét vette fel a szegedi egyetem (ahonnan eltanácsolták), az új irodalmi díj (mintegy a meg-nem-kapott Baumgarten-díj helyettesítője), továbbá Ferencváros új lakótelepe, színház, gimnázium, szabadegyetem, s országszerte számtalan kultúrház, könyvtár, iskola, utca, tér. Az életében eladhatatlan versesköteteinek új kiadásokban az összpél-dányszáma immár több milliónyi. A József Attila-szakirodalom terjedelme sokszorosan meghaladja az általa írottak terjedelmét. Mindezzel együtt sem mondhatjuk, hogy halhatatlan verse, - ahonnan címét ez a könyv is merítette - a Hazám óhajtása, könyörgése immár teljesült, s nem a jövőhöz kiált: "édes Hazám fogadj szivedbe, hadd legyek hűséges fiad!" De azt mondhatjuk, hogy e ma is aktuális kívánság teljesüléséért ez a tárgyismeretében és érzelemgazdagságában egyaránt hatalmas munka igen sokat tehet. Asperján György ezt a regényt most írta meg, de évtizedeken át hordta, érlelte. Nevét a szélesebb irodalmi közvélemény éppen egy József Attilától választott című egyetemi folyóirat, a Tiszta Szívvel alapító felelős szerkesztőjeként jegyezte meg (mellesleg 1964-ben e tiszta szívű folyóirat hivatalos, egyetemi fogadtatása erősen emlékeztetett a címadó vers szegedi, horgeri fogadtatására). De Asperján kapcsolata József Attilával ennél is mélyebb és korábbi. Aki olvasta önéletrajzi motívumokban bővelkedő regényeit - így a Vészkijáratbejárat, Vetkőzzünk meztelenre!, Rohanj velem!, Vádak és gyónások, vagy az 1956-os És mégsem mozog a Föld címűeket -, az jól ismerhet egy hőseiben megtöbbszöröződött írói ego-t: eltűnt apától elhagyott, megkeseredett anya "lelences" árvaként szenvedő, vergődő fiát, aki inasként, munkásszállók ágyrajárójaként, számkivetettségében menekül az irodalomhoz, s egyszercsak csodálatosképpen találkozik József Attila költészetével. Ez az élmény nyitja meg értelmét, ez vezeti az eszméletig és az életét elrendező öntudatig. Innen érthető az a mély és szuggesztív empátia, amellyel József Attila sorsát végigköveti és a befogadó szívéig vezeti. Vakmerő vállalkozás, amely várja és megérdemli a figyelmet és a visszhangot.