A forradalom visszanéz 1956 - 2016

Fülszöveg

Sándor Iván könyve több nemzedékhez szól. Azokhoz is, akik még átélték az ötvenhatos forradalmat és szabadságharcot, és azokhoz a fiatalokhoz is, akik talán semmit sem tudnak róla. Mint a záró tanulmány tudós szerzője, Gyáni Gábor írja, olyan új nyelvet talált, amely az átélő emlékeinek, az esszéista gondolati összegezéseinek, az író epikai teljesítményeinek egysége. Nem csak a múlt, a ma megvilágítására, értelmezésére is alkalmas ez a mindenki másétól különböző nyelv. Mi volt ötvenhat? Mivé torzították évtizedekig? Mivé hamisítják a mában? Milyen tisztelettel, szolidaritással tekintett ránk a nyugati világ ötvenhatban, és hogy tekint ránk ma? Mivé lettek az eszmények? Mivé lett az ország? Mi várható Sándor Iván egy másik, a közelmúltban megjelent könyvének címével a jövő árnyékában? A forradalom egyik indító eseményéről így emlékezik meg Lipták Béla, egykori mérnökhallgató, aki a forradalomban való részvétele miatt Amerikába emigrált, 35 nap című könyvében: a Műegyetem október 22-i emlékezetes nagygyűlése után mi elhagytuk a pódiumot, megkértük Nemcsik Bandi vegyészhallgatót, hogy juttassa el követeléseinket a nyomdába Sándor Ivánhoz, a Jövő Mérnöke szerkesztőjéhez. Biztosak voltunk benne, hogy Iván megtalálja a módját, hogy másnap reggelre kinyomtassa a követeléseink listáját reggel találkoztunk, éppen akkor érkezett a nyomdából, hóna alatt a lap nagy csomag friss példányával. Követeléseink az első oldalon voltak olvashatók Sándor Iván (1930, Budapest) József Attila-, Márai Sándor-, Kossuth-díjas író. Megkapta az 56-os emlékérmet és a Nagy Imre-plakettet. Tizenöt regénye jelent meg, ez a huszonkettedik esszékötete. Több regényét kiadták német, angol, francia nyelven is. Sándor Iván ismételten kifejezi azt a szilárd meggyőződését, hogy a magyar ötvenhat világpolitikai fejlemény volt, mivel elsőként és talán mindmáig a legerőteljesebben lázadt fel a 20. századi totalitarizmusok ellen, és ráadásul úgy tette mindezt, hogy közösségi (nemzeti és társadalmi) színezetet kölcsönzött saját akaratnyilvánításának. Ez így valóban a magyar ötvenhat unikális vonása, nem akad rajta kívül még egy hasonló példa a 20. században, gondoljunk akár a fasizmusok, akár a bolsevik-kommunista elnyomórendszer elleni fellépésekre. () Meggyőződésem, hogy komoly megfontolást kíván Sándor Iván figyelmeztetése, miszerint ötvenhat igaz emlékezete, az őszinte történelmi számvetés és persze a jelen dolgaiban való jobb eligazodás egyaránt egy új nyelv, egy új beszédmód megtalálására ösztönöz bennünket. Reméljük, a szerző intelme idővel értő fülekre talál majd. (Gyáni Gábor)