Férjeim, szerelmeim

Fülszöveg

A századforduló Bécsének tündöklő csillaga, minden idők egyik legigézőbb nője volt az 1879-ben született Alma – leánynevén Schindler –, egy fiatalon meghalt, kitűnő festő leánya. Valóságos ragadozóként csapott le korának híres embereire. S minthogy gyönyörű volt, szőke, szellemes, művelt, sokoldalúan tehetséges – a férfiak megbolondításához pedig különösképpen értett –, egyedülálló módon vonzotta a kiemelkedő alkotókat. Mindenki a lábainál hevert – Gustav Klimt, a festő éppúgy, mint Zemlinsky és Pfitzner, a zeneszerzők. Férjhez ment Gustav Mahlerhoz, a zeneszerzőhöz; megözvegyülése után évekig élt együtt Oskar Kokoschkával, a festővel. Másodszor Walter Gropius-hoz, a Bauhaus nagy építészéhez ment feleségül, harmadszor a nála 11 évvel fiatalabb íróhoz, Franz Werfelhez. Vele élte meg az Anschluß, az emigráció rettenetes korszakát, míg újra meg nem özvegyült: Werfel 1945-ben, Alma 1963-ban halt meg. Jól ismerte Hofmannsthalt és Schönberget, Alban Berget és Gerhart Hauptmannt, Maurice Ravelt és Thomas Mannt. Sokukról mond el érdekes történeteket. Önéletrajza elfogult, és tele van emberi-asszonyi hiúsággal, önzéssel. De ezzel együtt lebilincselően érdekes képet ad – nemcsak a maga hosszú, győzelmekben és tragédiákban (három gyermekét vesztette el a négy közül) gazdag életéről, de magáról az eseményekben és fontos emberekben oly gazdag tragikus korról is.