A virág a fény felé hajlik

Fülszöveg

Csodálom a szántó-vető embert, ki hitével meglátja a fekete földbe hulló, száraz magban az érett búzakalászt, s szövetségeseivel, a mindent átölelő, áldott napfénnyel és a tavaszi esővel jóságosan életet fakaszt. A földműves bölcs, ismeri az Isten adta vágyat, mi nemcsak őt, de mindent az ég alatt mozgat, késztet, hogy táplálja magát, csírát fakasszon, bőséges gyümölcsöt hozzon fajtája szerint. A paraszt nem állja útját a természetnek, hisz azt, ami nélküle is születne, ő szorgalmas alázattal támogatja, kisebb testvére lesz a magnak, gondozza figyelmesen, s mivel jóságosan szolgál, a mag érett búzakalásszal hálálja meg a fáradozásait. A kézműves meglátja a gerendában a deszkát, és a finom deszkalapokban a bútort, a széket, az asztalt. Szövetségeseket keres: éles fűrészt, kemény acélú gyalut, vág, majd enyvvel összefog, alkot, gyarapít, gazdaggá tesz, lelket lehel a kidöntött fába. Szorgos munkája bölcs, de egyszerű is, hisz azt a szépet látja s láttatja meg, erősíti fel, mi már ott van a fában! A kivágott deszkadarabon, az átlátszó, kemény lakk alatt felragyog a fa gyönyörű erezete, megszületik a nemzedékeket befogadó, a családot nagy hajóként az időben hordozó, a házat otthonná tevő bútor! Csodálom a péket, a szabót, az orvost, a mesterembert, a tudóst, a művészt, ha bölcs urai a mesterségüknek, ha képesek alázattal, céljaik elérésében társakra találni, eszközöket használni, s ha kisebb testvéri alázattal akaratuk nem más, mint szolgálni, szépíteni, nemesíteni, munkával mások vágyát beteljesíteni, felhozni a mélyből az igazgyöngyöket! Talán mindannyiuk közül legjobban a szülőt és a tanítót csodálom, ki magát az embert szolgálja, segíti a kibontakozásban az Isten adta magot, a szent ajándékot, a gyermeket, akit maga a Teremtő tarisznyált fel! Szövetségesük a türelmes alázat, a bizalom a határozott atyai szigorban, a határait feszegető gyermek sokszor meglepő vázlatainak kuszaságát túlélő remény és a jókedv, mellyel várja a nagy Alkotó a gyermekbőrbe álmodott remekművének születését! A gyermek, amikor megérkezik egy lezárt, értékes csomag, nem fehér tábla, az ő szívét Isten sűrűn teleírta, léte az emberek imájára küldött atyai válasz. A szülő, a nevelő méltó feltörni a pecsétet, segíteni kibontani a levelet, de a sorokat egyedül a küldönc betűzheti ki! Sok vázlat után születik a remekmű, az az alkotás, mit Isten belénk álmodott! A te dolgod, szülő, tanító, hogy a Teremtőtől hírt hozó ne csüggedjen, ne dobja el olvasatlanul az atyai levelet. Tápláld a hitet a rád bízott ifjúban, hogy bizalommal elcsendesedve, önmagába fordulva megértse, hogy az ő élete maga az isteni üzenet! Isten úgy szerette a világot, hogy őt, az ő szeretett gyermekét megteremtette, s áldásként Teremtőnk drága, gyógyító jó szavaként küldi a világba! A rád bízott gyermek dolga nem az általad leadott leckék vég nélküli magolása, nem az évezredes emberi tudás határtalan labirintusában való bolyongás, hanem az, hogy Teremtőnk áldása, jó szava, gyógyító, simogató jelenléte legyen testvérei számára! S ha benne ez a felismerés megszületik, ha megérzi, hogy milyen jó ízű jónak lenni, akkor maga indul el, hogy kihegyezze ceruzáját, képezze, formálja önmagát, s beteljesítse Isten adta drága hivatását. S ekkor a szülő, a tanító hátradőlhet, mint a szántó-vető ember, ki boldogan gyönyörködik a szélben ringó búzatáblában, mert a többit a csendesen csordogáló idő már nélküle is bevégzi! A kötetet Karikó Éva állította össze. Fotók: Váradi Levente. Karikó Éva: Csaba testvért sok mindenért szeretjük, becsüljük és tiszteljük: a remény embere ő, aki kirángat a csüggedés mocsarából, szemünket az ég felé emeli, erőt ad a holnaphoz. Emellett lélekgyógyász, a kikerülhetetlen nehézségek, a szenvedések értelmét alázattal kereső lelkiatya, aki kimossa és bekötözi a sebeket, segít talpra állni Az előző két füves könyvbe (A mindennapi kenyérnél is fontosabb a remény és Az igazgyöngy fájdalomból születik) az ide kapcsolódó gondolatait válogattuk. De talán legismertebb tevékenysége az, hogy ő a legnagyobb nagycsaládos, több mint 5.000 gyermek nevelőapja, sokszoros nagypapa, egy igazi nagyformátumú nevelő, aki nem gyakran változó irányzatok és divatos elvek szerint formálja a rábízottakat, hanem akinek iránytűje az Élet, a rengeteg örömön, sikeren, kudarcon megérlelődött tapasztalat. A jelen kötetbe ezeket a gondolatait gyűjtöttük össze arról, hogy a gyermek ki nem merülő boldogságforrás, a legnagyobb érték, sokkal többet ér, mint Michelangelo gyönyörű Pietája, mert az csak halott kő, de gyermeknek halhatatlan lelke van. De nem hallgatja el azt sem, hogy aki gyereket nevel, nem csak édes mézet, hanem „sok ideget is megeszik”, le kell tudnia nyelni néhány békát, amíg a gyereke felnő. Szól a szülők, nevelők feladatáról, akik a legértékesebb munkát végzik, emberszobrászok, akik minden pillanatban nevelnek, elsősorban nem a szavaikkal, hanem az életükkel, továbbá arról, hogyan éljen meg a fiatal a jég hátán is, a megsebzett és a tékozló ifjú megsegítéséről, és a kirepülés segítéséről a felnőtt életbe. A könyv elolvasása után szülők, nevelők remélhetőleg megerősödünk abban, hogy az egyik legszebb, legértékesebb hivatást választottuk, amelyben a legfontosabb munkaeszközünk a saját személyiségünk, a formálandó alkotás pedig a hús-vér, érző, halhatatlan lelkű ember. A kötetet a maksai református templom mennyezetkazettái díszítik.