Muzulmán sírokon

Fülszöveg

Marton Boldizsárnak egy fiatalkori önéletrajzi regényét tartja kezében a kedves Olvasó, melyben az első világháború során átélt lélekfeszítően izgalmas kalandjait meséli el a Marcell atya néven ismertté vált későbbi kármelita szerzetes. Szendrey Árpád személye mögé bújva – aki sokszor csodával határos módon szabadult meg az albán fronton megélt küzdelmek csapdáiból – a hazájába visszatért magyar katonatiszt elbeszélése idegen földön eltemetett magyar katonatársainak és egy albán leánynak kíván halhatatlan emléket állítani: akikkel mélyen összekötötte a bajtársi és a közös hazaszeretet, valamint a szívében fellángolt szerelem öröme és fájdalma.Az önéletrajzi regény először a zalaegerszegi Zrínyi nyomdában került kiadásra 1922-ben. Bár a mű Marton Boldizsár látványos megtérése előtt íródott, s szerzője később, a Kármelbe lépésekor korábbi irodalmi tevékenységének összes gyümölcsét, így ezt a könyvét is elégette és megtagadta, még sincs okunk kételkedni a főhőse által megjelenített erények – mint például a mélységes emberség, a társak és a gyengék irányába mutatott nemesszívűség és együttérzés, a más kultúra iránti tisztelet, a természet szépségét felismerni tudó érzékenység, a női nem felé megnyilvánuló őszinte nagyrabecsülés, az igaz hazaszeretet és a bajtársi hűség – valódiságában, mint ahogy az írás első világháborús dokumentum-értékében sem. Marcell atya huszonnyolc évvel később írt másik önéletrajzi műve, a Szépszeretet is tanúskodik a Muzulmán Sírokon címmel megjelent könyv egyes eseményeinek igaz voltjáról, de ott már nem tulajdonít fontos szerepet az egyes epizódok részletes és izgalmas elmesélésének, mert azokat egy magasabb nézőpontból szemléli, s azoknak mintegy teológiai olvasatát adja. Ahogyan ugyanis a Szépszeretetben meg is jegyzi: „Nincs értelme, hogy háborús élményeimet leírjam: Úgyis csak egy a magja, egy «a nótája», az érem” (Szépszeretet, n. 31) – vagyis akit az érem jelképez, akinek gondoskodó és minden veszélytől megóvni képes láthatatlan kezét felismeri a külső történések mögött: a Szépszeretet Anyja, Mária, aki Istennek Krisztusban megnyilvánuló szeretetére nyitja meg Marton Boldizsár szívét. Marcell atya eme két írása: a 35 éves korában megjelentetett önéletrajzi háborús kalandregény – a Muzulmán Sírokon – és a 63 évesen megírt önéletrajzi vallomás élete alapvető megváltozásáról – a Szépszeretet – szerencsésen kiegészítik egymást a fiatal katonatiszt háborús élményeire vonatkozóan. Az előbbi a fronton megélt események lélegzetelállítóan izgalmas elbeszélése, míg a második a felszíni történések kulcsa: egy egész életre kiterjedő természetfölötti anyai jelenlét és gondoskodás hálával teli felismerése és megvallása. Természetesen a Muzulmán Sírokon című önéletrajzi regény önálló olvasása is érdekfeszítő és hiteles értékekben gazdagító foglalatosság. Különösen is tanulságos Marton Boldizsár emberi optimizmusa, ahogyan reményt sugalló módon tud az általa átélt fájdalmas élményekre is visszatekinteni: „ami szép, az nem múlhat el, ami jó, az örökké él” – írja műve befejező soraiban. Érvényes ez a fiatal katonatiszt be nem teljesült szerelmére is, amely a fájdalom ellenére is tudta gazdagítani Marton Boldizsár szívét. XVI. Benedek pápának a keresztény reményről írott enciklikája szerint az embert csak a szeretet képes megváltani, s „ez először a tisztán evilági területen érvényes.” A másikkal való mély egymásra találás élményétől alapvetően megváltozik az ember élete: „Ha valaki megtapasztalja életében a nagy szeretetet, ez a «megváltás» pillanata, amely új értelmet ad az életének.” (Spe salvi, 26) A másikkal való közös, mély átélésekben létrejött és elmélyült szeretet az embert akkor is képes kiemeli magányából, ha a másik érzékelhető jelenléte számára valamilyen módon megszakadt. Érvényes ez Marton Boldizsár albán földön szerzett tapasztalataira is: hazájába visszatérve is úgy érzi, hogy továbbra is elszakíthatatlan kötelék fűzi a fronton elhunyt honfitársaihoz – akikkel együtt tette kockára életét a közös célért, hazájuk remélt javáért –, mind pedig ahhoz a muzulmán lányhoz, aki képes lett volna őérte mindenről – még saját hazájáról, rokonairól és vallási hovatartozásáról is – lemondani, csakhogy a magyar katonatisztet követve, kedvesével maradhasson mindörökre. Köszönet illesse mindazokat, akik e nemes érzéseket és példákat sugalló könyv újabb megjelenését munkájukkal lehetővé tették: a keszthelyi VÉK-közösség tagjait – akik a szöveget begépelték –, a budapesti klerikátust és a keszthelyi noviciátust – melynek tagjai a szöveg gondozásában segítettek –, s a győri rendházat, mely a kiadást lehetővé tette.