Pacsirta - Esti Kornél (A magyar próza klasszikusai 13.)

Fülszöveg

Pacsirta Sárszegen él, szüleivel. Sárszegen, ahol egész éven át hamuszürke por hull az utcákra, de a Magyar Király étterméből a pörkölt remek, paprikás illatát viszi a szél, és mulatás zaja, cigányzene, nótaszó veri fel az éjszakát. Pacsirta szülei - kisvajkai és kőröshegyi Vajkay Ákos és kecfalvi Bozsó Antónia - régóta elszoktak már a zajoktól. Maguknak élnek, csengedesen. Áhítatos rajongással imádják, féltik egyetlen kincsüket: Pacsirtát, a csúnya lányt. Boldogok, elégedettek. Legalábbis ezt hiszik magukról. De egy napon, a történet kezdetén, Pacsirta vidékre utazik, a rokonaihoz. Egy hetet van távol a szülői háztól. És ez az egy hét elengedő arra, hogy könyörtelenül szembesítse Vajkayékat az igazsággal: önmagukkal. Kosztolányi Dezső legismertebb írásai közé tartoznak az Esti Kornél-novellák: "Emlékezetem nem oly régi, mint barátságunk... - írja Kosztolányi Esti Kornél alakjáról. - Mióta az eszemet tudom, közel volt hozzám. Mindig előttem vagy mögöttem, mindig mellettem, vagy ellenem. Imástam vagy utáltam. Közönyös sosem voltam iránta." Esti Kornél figurája a húszas évek közepén született, aztán egyre nagyobb szerepet kapott Kosztolányi novelláiban, sőt verseibe is belopózott. Ki ez az Esti Kornél, Kosztolányi novelláinak e halhatatlan hőse? A költő alteregója, jobbik vagy rosszabbik énje, akinek alakját megteremtve önmagáról vall: fordulatos, játékos, költői elbeszéléseiben Kosztolányi az emberi élet fonákságait írja meg, mély lírával.