Mária Terézia

Fülszöveg

Nem történelmi regény, nem regényes életrajz, hanem inkább tényszerű, adatokkal telített értekezés egy korról, egy asszonyról, egy uralkodóházról. Nem kis feladatot vállalt magára Franz Herre német történész, amikor elhatározta, hogy megírja Mária Terézia királyasszony életét. A Habsburg uralkodóház egyik legmarkánsabb egyénisége bővelkedett címekben és rangokban. Miután végképp eldőlt, hogy a császári párnak nem születik több fiúgyermeke, a kis hercegnő trónörökössé lépett elő, apja, VI. Károly halála után pedig őt illették a Magyarország, Csehország, Dalmácia, Horvátország és Szlavónia királynője, Ausztria főhercegnője, Stájerország, Karintia és Krajna, Szilézia, Brabant, Limburg, Luxemburg, Milánó, Mantova, Parma, Piacenza hercegnője, Morvaország őrgrófnője, Erdély fejedelamasszonya, Tirol és Flandria hercegesített grófnője, a Német Nemzet Szent Római Birodalmának burgaui őrgrófnője címek. Hiába azonban a császári papa minden törekvése, hiába a Pragmatica Sanctio, az osztrák főurak nem nézték jó szemmel azt, hogy asszony üljön a Habsburgok (összes) trónján, a szomszédos államok pedig elérkezettnek látták az időt arra, hogy a zavaros trónviszályok közepette lecsapjanak az országra, és megszerezzenek belőle néhány tartományt. Így a főhercegnő uralkodását háborúskodással kezdte, és valószínűleg rövidnek bizonyult volna pályafutása, ha a magyar nemesség nem dönt úgy, hogy elfogadja Mária Teréziát királynőül, és csapataival meg nem védelmezi az osztrák birodalmat. Mária Terézia azonban kiemelkedő képességeivel hamarosan meggyőzte mindazokat, akik kételkedtek abban, hogy asszony létére megállja helyét országai vezetésében. Maga köré gyűjtötte a legjobb tanácsadókat, minisztereket és hadvezéreket, és nem utolsósorban támaszkodott férje, Lotharingiai Ferenc István herceg tanácsaira, aki ugyan méltatlannak bizonyult felesége rajongására, de az ő nevéhez fűződik a Habsburgok magánvagyonának megalapítása. Franz Herre történész, amely tény már önmagában is sokat elárul könyve jellegéről. Vitathatatlan felkészültséggel és alapossággal rajzolja meg a nem is annyira az uralkodónő, mint inkább az uralkodás korának képét, a viszonyokat, amelyeket között a királynőnek és német-római császárnénak boldogulnia kellett. Stílusa azonban kissé nehézkesnek tűnik, inkább a száraz történelmi tényekre szorítkozik, a lélekrajz szinte teljesen kimarad. Herrének nem ez az első ilyen jellegű könyve, úgy tűnik, a német történészt különösen érdekelte a Habsburg uralkodóház tagjainak sorsa, élete, nagy sikert aratott például a Ferenc József élete és kora című munkája is.