Könyv – Németh Péter Mikola: Visszasejtesít – Napkút Kiadó 2008
+ 99 pont
Visszasejtesít
Németh Péter Mikola
Napkút Kiadó, 2008
Kötés: CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS , 118 oldal
Minőség: jó állapotú antikvár könyv
Kategória: Kortárs
Ez a termék külső partnernél van raktáron.
Fülszöveg
„A valódi gondolkodás olyan új realitással ajándékozza meg az embert, ami átélhető és magától értetődő. Talán bizonyíthatatlan: de érintésére létünk egésze megrendül, hívására szívünk és elménk úgy érzi végre, hogy nevén nevezték ” - írja Pilinszky János. Így lép be képzetem szerint a VISSZASEJTESÍT gondolatköre, fogalma szinte Parancsolatként verseim világ-egészébe. Ami számomra arról is beszél, hogy ebben a valóságtól elrugaszkodott világban, ahol élünk, szinte mindent de mindent lerántottunk már a mindennapi tények szintjére. Ahol nemcsak a szentségtartót, de a fejünk fölött elbitangolt vérverítékes XX. századunk aranykori „Minden-Egész”-ének dirib-darabjait is porrá zúzatta már velünk a történelem. Ezért itt, a harmadik évezred előterében téblábolva a virágvasárnap(ok) ünnepélyesen kétes ígéreteivel, a feketevasárnap(ok) misztériumával, reményével s a fehérvasárnap(ok) hitével stációról stációra a Passiónkat járva sürgetően fontossá vált, addig, amíg nem késő, visszatalálnunk „a realitások elíziumi mezején át” a mindennapi valóság EGY és oszthatatlan szívébe. Ebben az összefüggésben bizakodón állíthatom, hogy a túlontúl szenzibilis, érző embert a lelke mélyéig ma is az „igazi” misztikusok érintik meg igazán. Engem szinte „betegesen” ők vonzanak ma is. Vagyis az a fajta klasszikus és neo-avantgárd alapokon építkező poézis, amit Pilinszky János „hyperrealista” költészetnek nevez. Ebben az értelemben olyan verbális és vizuális nyelvet kerestem, keresek nap mint nap, a lelki rokonaimmal, az élő misztikusokkal, a metafízisz gyönyörűivel egyetemben, ami a közös európai emlékezet kitörölhetetlen archetípusú jeleivel, képeivel, hangjaival, szavaival és mondataival talán az utolsó pillanatokban még mindig létre menthető, újra felépíthető, hiszen egyes elemei tudatunk legmélyén titokzatos emléknyomok formájában, a sejtések szintjén most is léteznek. /…/ Ez az a nyelv, amelynek összetevője a judeo-keresztény művészetek „őskorában” keletkezett, ezt képekben, gondolatokban, eszmékben, ideákban a művészetek, a költészet hullámhosszán kívánatos napjainkban is visszasejtesítenünk. A kor parancsa ez! Valójában arról a Hamvas Béla-i „redukcionizmus”-ról van itt szó, amely a sejléseken, megsejtéseken, intuíciókon alapuló alkotói folyamatot célozza, mint olyan diagnózist, amely a világ, a „Mi” világunk soK(k)FéLeSéGét idegrendszerünkben, sejtjeinkben, génjeinkben, szétkötött és kihegyezett szálaival, művészi eszközökkel visszavezeti, vagyis visszaSejtesíti az EGY-Féleség(re)HeZ. Ébredés. Újjászületés. Feltámadás. Reinkarnáció.
„A valódi gondolkodás olyan új realitással ajándékozza meg az embert, ami átélhető és magától értetődő. Talán bizonyíthatatlan: de érintésére létünk egésze megrendül, hívására szívünk és elménk úgy érzi végre, hogy nevén nevezték ” - írja Pilinszky János. Így lép be képzetem szerint a VISSZASEJTESÍT gondolatköre, fogalma szinte Parancsolatként verseim világ-egészébe. Ami számomra arról is beszél, hogy ebben a valóságtól elrugaszkodott világban, ahol élünk, szinte mindent de mindent lerántottunk már a mindennapi tények szintjére. Ahol nemcsak a szentségtartót, de a fejünk fölött elbitangolt vérverítékes XX. századunk aranykori „Minden-Egész”-ének dirib-darabjait is porrá zúzatta már velünk a történelem. Ezért itt, a harmadik évezred előterében téblábolva a virágvasárnap(ok) ünnepélyesen kétes ígéreteivel, a feketevasárnap(ok) misztériumával, reményével s a fehérvasárnap(ok) hitével stációról stációra a Passiónkat járva sürgetően fontossá vált, addig, amíg nem késő, visszatalálnunk „a realitások elíziumi mezején át” a mindennapi valóság EGY és oszthatatlan szívébe. Ebben az összefüggésben bizakodón állíthatom, hogy a túlontúl szenzibilis, érző embert a lelke mélyéig ma is az „igazi” misztikusok érintik meg igazán. Engem szinte „betegesen” ők vonzanak ma is. Vagyis az a fajta klasszikus és neo-avantgárd alapokon építkező poézis, amit Pilinszky János „hyperrealista” költészetnek nevez. Ebben az értelemben olyan verbális és vizuális nyelvet kerestem, keresek nap mint nap, a lelki rokonaimmal, az élő misztikusokkal, a metafízisz gyönyörűivel egyetemben, ami a közös európai emlékezet kitörölhetetlen archetípusú jeleivel, képeivel, hangjaival, szavaival és mondataival talán az utolsó pillanatokban még mindig létre menthető, újra felépíthető, hiszen egyes elemei tudatunk legmélyén titokzatos emléknyomok formájában, a sejtések szintjén most is léteznek. /…/ Ez az a nyelv, amelynek összetevője a judeo-keresztény művészetek „őskorában” keletkezett, ezt képekben, gondolatokban, eszmékben, ideákban a művészetek, a költészet hullámhosszán kívánatos napjainkban is visszasejtesítenünk. A kor parancsa ez! Valójában arról a Hamvas Béla-i „redukcionizmus”-ról van itt szó, amely a sejléseken, megsejtéseken, intuíciókon alapuló alkotói folyamatot célozza, mint olyan diagnózist, amely a világ, a „Mi” világunk soK(k)FéLeSéGét idegrendszerünkben, sejtjeinkben, génjeinkben, szétkötött és kihegyezett szálaival, művészi eszközökkel visszavezeti, vagyis visszaSejtesíti az EGY-Féleség(re)HeZ. Ébredés. Újjászületés. Feltámadás. Reinkarnáció.
