Hiúság vására (Helikon Klasszikusok)

Fülszöveg

A Hiúság Vására 1847. január és 1848. július között jelent meg először, havi folytatásokban. Amikor Thackeray 1846 januárjában kiadójával megállapodott a regény közlésére, a mű címe még ez volt: Regény hős nélkül. Toll- és ceruzavázlatok az angol társadalomról. Ezzel a címmel az író nem volt megelégedve, de csak hónapok múlva – az éjszaka kellős közepén – ötlött fel benne a végleges cím. „Kiugrottam az ágyból – írja Thackeray –, háromszor körülszaladtam a szobámat, s közben ezt mondogattam: Hiúság Vására, Hiúság Vására, Hiúság Vására!” A cím sokkal találóbb, mint az első volt: a regény véglegesre érlelt formájában több és más lett, mint aminek indult: a „toll- és ceruzavázlatok” laza sorozatából szigorú fegyelemmel szerkesztett nagy körkép-regény alakult, a humoros, szatirikus ábrázolás pedig az erkölcsi tanítás eszköze lett. Szülőhazájában is, de még inkább külföldön az olvasók tudatában a Hiúság Vására forr a legszorosabban Thackeray nevével. Első magyar fordítása már 1853-ban megjelent, azóta is állandó kedvence a magyar olvasók számos nemzedékének – talán, mert átérezzük a mű „örök érvényű” mondanivalóját, amelyet az író a regény záró bekezdésében így fogalmaz meg: „Ó hiúságok hiúsága! Ki boldog közülünk ezen a világon? Ki kapta meg azt, amire vágyott? És ha megkapta, ki van megelégedve?…”