Zsibvásár. Versek prózában

Fülszöveg

„Bárány Tamás annak a novella-iskolának tudatos folytatója, amelynek alapjait a legnagyobb – Maupassant – vetette meg, amelyet nálunk legrangosabban Kosztolányi képviselt, amely a lélekrajz, a mikropszichológia igényét párosította az irodalmi megformálás, a csattanóra kihegyezett, szellemes meseszövés, a pontos, kifejező és a stílromantika túlzásaitól mentes >üvegstílus< követelményeivel. …Bárány egy olyan korban bizonyult e hagyományok őrzőjének, amikor a pszichologizálás, az esztétizálás, a moralizálás – vagyis voltaképpen mindaz, ami az író specifikus nyersanyagát alkotja – elutasító gyanakvásban részesült, az öncélú, az elvont, a kispolgári jelzőket kapta epiteton ornansként.” Gyertyán Ervin 1967 „Bárány Tamás gyanús író. Roppant olvasmányos, széles tábora van, s ugyanakkor elmélyült, nagy emberismerettel megáldott, míves és igényes művész. Népszerúség és művészi komolyság, szórakoztatás és gondolatiság nem fér össze az eluralkodott esztétikai Prokrusztész-ágy fabrikálók szerint. Szokatlan egyéniségét az irodalomtörténet sem tudta besorolni.; népi írónak semmiképp nem mondható, urbánusnak sem, művészi irányzatokba sem fér bele, írt nagyrealista regényt éppenúgy, mint szürrealista kísérletet, a legmodernebb analitikus módszerekkel élő lélektani regényt és elragadó pikareszket, amely sok évszázados múltban gyökerezik. Igazából azt is nehéz eldönteni, hogy epikus vagy drámai alkat-e. ötven év alatt írt verset, novellát, regényt, színművet, esszét, paródiát, ötven kötetnyit, nem tudom eldönteni, mit szeressek jobban roppant életművéből.” Szalay Károly 1992