Magyar számadás

Fülszöveg

A történelem során időnként elérkezik a pillanat, amikor az írónak meg kell szólalnia, s ki kell mondania az igazságot, bármilyen népszerűtlen legyen is az. Az idegenben élő, népétől elszakasztott magyar író, aki a maga önként választott Rodostójából figyeli a világ eseményeit, úgy érzi, nem várhat tovább. Két esztendő telt el a rettenetes magyar tragédia óta és úgy látszik, hogy sem a borzalom, sem az azóta eltelt idő nem volt elegendő arra, hogy fölébressze az idegen földön élő magyar tömegek lelkiismeretét. Így hát, bármilyen keserű is, ki kell mondja az író: 1956 novemberében nem Budapest utcáin veszett el a magyar szabadságharc, hanem New Yorkban! S nem a Rabország népe vesztette el, hanem az amerikai magyarság! Az emigráció feladata: nemzetét képviselni idegen földön. Ha ezt nem vállalja, úgy nem emigráció, csupán egy csorda menekült. Cseheknek, lengyeleknek, románoknak s egyéb nációknak voltak s vannak emigrációik Amerika földjén, kik megtették kötelességüket, amivel népüknek tartoztak. Példa erre minden amerikai lexikon, történelemkönyv, népkönyvtár. Példa erre Csehszlovákia és Nagy-Románia megszületése az első világháború után. Amerikában állítólag egymillió magyar él. Mit tett ez az egymillió magyar, eltekintve a lenéző kritizálástól, keserű kifakadásoktól? Semmit. A lexikonok, történelemkönyvek kiadói egyetlen tiltakozó levelet sem kaptak azért, hogy hamis beállításban nyomtatták papírra a magyar történelmet. Magyar cikkek, magyar írások nem jelentek meg angol nyelven, hogy felvilágosítsák a jó szándékú, de félrevezetett amerikai közvéleményt. Mi következik ebből? Világos: a magyar kérdés valóban vagonkérdéssé süllyed. Még tudni se fogja senki, amikor egy maroknyi kis népet eltüntetnek ellenségei ott messze a Kárpátok alatt, s aki hírét is veszi, az is csak vállat von hozzá. Mert ha egy nép nem elég életrevaló ahhoz, hogy segítségért kiáltson, amikor bajban van, úgy annak a népnek nincs helye a létért való küzdelemben. Ez az igazság. (A szerző)