Jean le discours d' adieu I-II.

Fülszöveg

Adrienne von Speyr könyvét semmilyen általam ismert kategóriába nem tudom besorolni. Egyrészt nem dogmatikus teológia, másrészt nem is egzegézis. Nem tekinthető misztikus műnek, sem szkeptikus teológiának, még csak a hagyományos értelemben vett elmélkedésnek sem. Nem tehetünk mást, alá kell merülnünk bele; s ha az olvasó azután felszínre bukkan, ha nem morzsolódik fel közben, akkor a keresztény érzékenység és érzékelésmód újfajta tapasztalatának erejét és derűjét érezheti magában.,, T. S. Eliot Adienne von Speyr János evangéliumához írt kommentárjáról formált véleménye azt a tanácstalanságot tükrözi, amely lényegében a mai napig övezi a szerző több mint hatvan kötetből (nagyrészt a kontempláció állapotában tollba mondott szentírási kommentárokból) álló életművét. Az Adrienne írásaival szemben kezdetben megnyilvánuló közöny, az időnként elejtett lekicsinylő vagy gúnyosan támadó vélemények, a Hans Urs von Balthasar gondolkodásához amúgy rokonszenvvel viseltető teológusoknál is megfigyelhető óvatos távolságtartás jellemezte helyzet az életmű lassan meginduló teológiai recepciójával párhuzamosan azonban talán alakul-módosul annyira, hogy a teológia hajlandó legyen számolni a szerző szándékában és kibontakozásában tisztán és világosan egyházi és teológiai természetű szemléletével. A kritikai tájékozódást zavarhatja ugyan Adrienne írásainak ,,kényelmetlen szokatlansága,,, az a tény, hogy ,,a kinyilatkoztatás valóságát úgy fogadja el, ahogyan adva van: fenntartások nélkül, egyszerűen,,, de ha a teológia kész elviselni a sapientialitás és a tudományosság, a spekulatív és a pozitív, a misztikus és a kritikai szemlélet polaritását, és nem torzítja dualizmussá azt, akkor nem térhet ki a ,,szentek teológiája,, és az azzal analóg megközelítések elől sem.