A betűbolond védőbeszédei (II.)
Védőbeszéd a szépirodalom mellett.Lássuk be: ezért tanultunk olvasni valaha. Én ezt szoktam mantrázni magamban, mikor olyan könyv akad a kezembe – adnak a kezembe olyat -, ami tetőtől talpig végigborzongat, amit hetekre-hónapokra magammal cipelek, mint egy láthatatlan, nem hegedő sebet; amiből mondatok, gondolatmenetek, erős, valóság-hiteles párbeszédek, és főleg dilemmák költöznek az életembe, laknak bennem tartósan – és továbbgondolást, a bárkivel való megosztást, továbbkérdezést és kíméletlen makacssággal válaszokat követelnek tőlem.A szépirodalom legfőbb ismérve szememben a valósággal való kíméletlenül következetes viszony. Hogy érthető legyek, ez a legkeményebben épp a szürrealitásba hajló, utópikus-disztópikus, fantázia-lakta valóság alatti-feletti szövegekben jelentkezik – ahol az író által alkotott saját irodalom-valóság látványosan manipulált volta ellenére is legfőképp az általunk tapasztalh