Kötelező irodalom

József Attila: Ülni, állni, ölni, halni - avagy a cselekedhető

Ülni, állni, ölni, halniEzt a széket odább tolni,vonat elé leguggolni,óvatosan hegyre mászni,zsákomat a völgybe rázni,vén pókomnak méhet adni,öregasszonyt cirógatni,jóízű bablevest enni,sár van, lábujjhegyen menni,kalapom a sínre tenni,a tavat csak megkerülni,fenekén ruhástul ülni,csengő habok közt pirulni,napraforgók közt virulni -vagy csak szépet sóhajtani,csak egy legyet elhajtani,poros könyvem letörülni, -tükröm közepébe köpni,elleneimmel békülni,hosszú késsel mind megölni,vizsgálni, a vér hogy csordul,nézni, hogy egy kislány fordul -vagy csak így megülni veszteg -fölgyujtani Budapestet,morzsámra madarat várni,rossz kenyerem földhöz vágni,jó szeretőm megríkatni,kicsi hugát ölbe kapnis ha világ a számadásom,úgy itt hagyni, sose lásson - -ó köttető, oldoztató,most e verset megirató,nevettető, zokogtató,életem, te választató! (Nehéz megszakítani ezt a verset, hogy közbefűzhessem a magamét, nehéz fe

2506 megtekintés · Közzétéve 4 éve

Molnár Ferenc és A Pál utcai fiúk

Olvasom a neten A Pál utcai fiúkról, hogy a hazaszeretet legszebb ifjúsági regénye. Bajom van ezzel a mondattal. Bár máig ezt fűti bennem is minden gyönyörűen épített hatás, ezt fűti bennem, az egykori olvasóban – elég, ha néhány torokszorító részletet idézek Nemecsek lázas szavaiból:- Pedig - mondta Nemecsek, és felült a párnájára -, pedig én úgy harcoltam értük is, mint a többiekért, hogy nekik is megmaradjon a grund, pedig én tudom, hogy én magamnak nem harcoltam, mert én már többé úgyis soha nem látom a grundot. Elhallgatott. Törte kis fejét ezen a rettenetes gondolaton, hogy nem látja többé a grundot. Gyerek volt. Szívesen itt hagyott volna mindent ezen a földön, csak a grundot, a grundot, az „édes grundot” ne kellett volna itt hagynia…- A grund - kiáltotta - az egy egész birodalom! Ti azt nem tudjátok, mert ti még sohasem harcoltatok a hazáért! …A kis kapitánnyal pedig most már nem lehetett bírni.

2843 megtekintés · Közzétéve 5 éve

Mikszáth Kálmán - és a kedélyes kíméletlenség

Klasszikusaink újra-kiadásának egyik (tán a legfontosabb) értelme, hogy újraolvasásra provokálnak. Amilyen gazdagok vagyunk értékkel rogyásig töltött életművekben, és amilyen ütemben szülik a kortársak a papírra nyomtatott szót, tán eszembe se jut, hogy egyszer is megemlékezzek róla, milyen csodálatos ajándékot kaptam anno A gavalléroktól.Nehéz egy csattanóra épülő történetről úgy írni, hogy ne bontsunk ki belőle túl sokat, kerülgetni kell a forró kását úgymond (majd kiderül, mennyire sikerül). Annyit azért elmondanék: ahogy az író annyi számomra kedves történetét, például a Beszterce ostroma oldalait is mélyen áthatja az elképzelt „ideális” és a valóság ütközete; ezt az elbeszélést is a vágyképekből szőtt hamis tölti meg élettel, de a nagy-regény minden drámai elemétől mentesen, térdcsapkodásig fajuló humorral mesélve „álomországról”. Alapvető magyar sajátosságot ismer fel M

705 megtekintés · Közzétéve 5 éve

Fekete István, Tüskevár, Téli berek - meg az olvasók

Ellentmondásos múlthoz tartozik. Bizonyos látószögből a legellentmondásosabb múlthoz. Holott hordozta a világképhez, a megtanult, megélt értékrendhez való makacs ragaszkodás erőt sugárzó gesztusait. Belekódolta a műveibe is, a politikai szelek ide-oda fújása sem íratta vele másként – hiszen valójában soha nem „politizált”, miközben makacsul ragaszkodott egy magáénak érzett, a közbeszéd szintjénél mélyebben húzódó értékrendhez. Mégis ellentmondásos, hiszen kegyetlen, a szertefújt szavak tekintetében egymást teljességgel kizáró idők szelében ugyanúgy publikált, s még ha nem is mondható, hogy megjelentetett szavaival tolt volna bármiféle szekeret, kerékkötőjévé sem vált soha. Annak a nagy, közös vonszolódásnak se, amely kiverte a szemét, elette a gyerekeit, s ha díjjal is jutalmazta – végül megette az életét.Ellentmondásos, hiszen íróként hallatlanul szelíd, konfliktuskerülő, könnyen elérzékenyül

2037 megtekintés · Közzétéve 5 éve

Gárdonyi Géza - és a romantikus történelmi kalandregény

Az élményt nem fogom elfelejteni. Legjobban egy idézettel írhatom itt le nektek, a rokon élményt, egy másik csodálatos gyermekkori kedvencem tollából: Úsztam ennek az aranyszívű Gárdonyinak aranylóan ködös mesevilágában, ami azonban annyira valóságos, annyira világos és színesen ragyogó volt, hogy elfelejtettem, hol vagyok, ki vagyok, de lovagoltam a törökkel… Vicát átkarolva, hogy le ne essen. S alkonyodott már, amikor a török – nem is látszott rossz embernek – végre az erdőben lerakott bennünket a többi rab közé, a földre. De ellentétben Gergővel - akinek magyar paraszti szíve, úgy látszik, jobban a helyén volt, mint az enyém -, az én szívem bizony úgy vert mellemben, mintha egy sörösló dobogott volna az udvaron; Gergő azonban első pillantásával felmérte a helyzetet, s mikor elaludt a kis tábor, Vicát felrakta az öreg lóra - jaj, csak most ne ropogjon a száraz avar! -, és megszöktette a kislányt, mint a pint

916 megtekintés · Közzétéve 5 éve