Dosztojevszkij - meg a bűn, meg a bűnhődés
Még most, annyi év múltán is, valahogy túlságosan kínos visszaemlékeznem mindezekre. Most már sok mindenre kínos visszaemlékeznem, de... ne hagyjuk itt abba ezeket a „feljegyzéseket”? Azt hiszem, hibát követtem el, amikor elkezdtem írni őket. Legalábbis egész idő alatt szégyenkeztem, amíg írtam ezt az elbeszélést: de hát ez már nem irodalom, hanem vezeklés. Hiszen hosszú elbeszéléseket írni arról, hogyan ment tönkre az életem azáltal, hogy erkölcsileg ott rohadtam abban az odúban, nem volt társaságom, elszoktam az élő valóságtól, és csak hívságosan dühöngtem abban az egérlyukban - bizony isten nem érdekes; a regényben hősnek kell lennie, itt pedig szántszándékkal egy ellenhős vonásai vannak összegyűjtve; ami pedig a legfontosabb, mindez fölöttébb kellemetlen hatást kelt, mert mindnyájan elszoktunk az élettől, többé-kevésbé mindnyájan nyomorékok vagyunk. Annyira elszoktunk, hogy néha szinte undorodunk az igazi