A hajógyár

Fülszöveg

Az 1960-as évek elején Onetti épp újabb kötetén dolgozott, amely Santa Maríában, ebben az általa teremtett, félig mitikus, s ugyanakkor ízig-vérig latin-amerikai alakokkal és sorsokkal teli városban játszódott. Úgy dolgozott, ahogy szokott: ágyban fekve, italozva-cigarettázva rótta ugyancsak fura betűit egy határidőnaplóba. Ám hirtelen elhatározással félbeszakította a regényt, és belefogott egy másikba. Ebből lett aztán a szerző máig legnépszerűbb könyve, A hajógyár (1961). Mi késztette a vargabetűre? A szerzőtől tudjuk, hogy egy egészen különös véletlen folytán elvetődött a Buenos Aires-i kikötő déli dokkjaiba, s ott egy csődbe jutott gyár vezetője kalauzolta: teljesen elhagyatott volt a telep, a bíróság már lepecsételte az ajtókat, kísérője mégis úgy viselkedett, mintha működne a gyár, még kulcsot is szerzett, és a hajdani luxusiroda romjai közt dolgozva igyekezett jogi úton megmenteni a vállalatot vagy legalább a telket. Onetti egy különleges, indiai fából készült evezővel tért vissza a városba - és egy készen kapott ötlettel, mellyel újabb lehetőséget, új reményt adhat állandó, kudarcos sorsú hősének, Larsennek. Az elvileg sok szinten működő építmény, a Cég, amelyben már csak egy-két főember végzi teljesen értelmetlen, rutinszerű munkáját, a széthullás, az üresség, a hiábavalóság abszurd birodalma, s ugyanakkor tipikusan argentin-uruguayi háttér Larsen sorsához. Onettinek bevallottan az a célja, hogy felmutassa a hőse alakjában és tetteiben lappangó "figyelemre méltó erőt". Figyelemre méltó - mondja a szerző -, mert Larsenben eleve nem lehet hinni, de az "egy újabb remény révén mégis igyekszik valamiképpen megváltani önmagát. Miután felsül a kuplerájjal, visszatér Santa Maríába, mert másban akar sikert elérni. S akkor elfogadja a hajógyárban játszódó játékot, elfogadja az abszurdot." Larsen gesztusa, aki cégvezetőként olyan helyzetért és rendért vállal önként bűnhődést, majd újabb elkerülhetetlen kudarcot, amihez tulajdonképpen semmi köze, lehet közvetlen történelmi-politikai jóslat, lehet önzetlen társadalmi - akár krisztusi - áldozat, és lehet művészi szerepvállalás is. Mégis talán egy általános életérzés megjelenítése a döntő, ami kortól és helytől független, s amiről évekkel később így vallott Onetti: "A hajógyár nem jövendölés volt, nem is játszadozás a futurológia határtalan, kis mezején. Azt az érzést igyekezett megfogalmazni, hogy valami nagyon bűzlik, és nem csak Uruguayban vagy Dániában. Ma egyre erősebb a szag. Nem kétséges, hogy egykettőre itt lesznek a balzsamozók, és ideig-óráig leplezik majd a bűzt." Juan Carlos Onetti (1909-1994) Montevideóban született, hosszú éveken át Buenos Airesben élt, Madridban, emigrációban halt meg. Volt újságíró, könyvtáros, szerkesztő, a többi közt a legendás Marcha című uruguayi folyóirat alapítója. Jelentős díjakat kapott, a legfontosabbat, a "spanyol Nobelt", a Cervantes-díjat 1980-ban vehette át. Hatalmas életműve többkötetnyi novellát, kisregényt és hat nagyregényt tartalmaz.