Könyv – Mezey Béla: Így láttam őket – Magyar Állami Operaház 2000

Így láttam őket
+ 535 pont

Így láttam őket

Mezey Béla

Magyar Állami Operaház, 2000

Kötés: kemény kötés , 340 oldal

Minőség: jó állapotú antikvár könyv

Kategória: Magyar fotóművészet

Ez a termék külső partnernél van raktáron.

Fülszöveg
Krisztus előtt a IV. században az athéni Xenophón meséli, hogy Szókratész előszeretettel beszélgetett el olyanokkal akik értettek valamely mesterséghez-művészethez - az ókori görögöknek nem volt külön szavuk a kettőre -, s ezek mindnyájan hasznot húztak a vele való beszélgetésből. Így egy alkalommal felkereste házában Parrhaszioszt, a festőt, s miután meg egyeztek abban, hogy a festés a látott dolgok ábrázolása, Szókratész felteszi a fogas kérdést, hogy a lélek jellegzetes tulajdonságainak, e belső dolgoknak a hasonmását is képe- sek e a festők megalkotni ábrázolásaikban? Érdekes módon nem a filozófus, hanem a gyakorló festő tagadja ezt, mondván: „hogyan is lehetne megalkotni a hasonmását annak, aminek nincsenek részarányai, sem színe, s egyáltalán nem is láthatő". Szókratész erre kifejti, hogy a lélek jellegzetes tulajdonságai és állapotai „visszatükröződnek az ember tekinteté- ben és teste egész tartásában, akár egy helyen áll, akár mozog". Így vezeti rá a filozófus, aki tudja, de nem teszi, a festőt arra, amit nem tud, de tesz. Az embereket fényképező fotós művészetének ugyanaz a végső feltétele és alapja, mint a festőének: a külsőleg megjelenő belső, a testi alakban megjelenő lélek. De ha a fotós érdeklődésének középpontjában az emberek egy különleges csoportja áll, a színpad művésze, illetve egy különös művészet: az embernek ember által való ábrázolása, akkor megsokszorozódik a probléma. Mert itt nem a belsőnek a külsőben való egyszerű megjelenése az ábrázolhatóság, a megörökíthetőség kulcsa, hanem a színpadon álló művészben egy másik alak is meg kell, hogy jelenjen: a művészi figura; tehát a színpadi művész külsején - többnyire jelmezzel és maszkkal ábrázoló módon elváltoztatott külsején - egy fiktív figurának csak esztétikai jelek jelentéseként felfogható belsője, lelke kell, hogy a néző számára láthatóvá váljék. Ám eközben nem tűnik el a művész sem: ő az aki megjeleníti másvalakinek a lelkét, de ezt a maga testi valójával és azon megjelenő saját lelkével teszi - a maga módján.