Könyv – Glatz Ferenc (szerk.): Magyarok a Kárpát-medencében - História könyvek – Pallas Lap- És Könyvkiadó 1988
+ 59 pont
Magyarok a Kárpát-medencében - História könyvek
Glatz Ferenc (szerk.)
Pallas Lap- És Könyvkiadó, 1988
Kötés: papír / puha kötés , 335 oldal
Minőség: jó állapotú antikvár könyv
Leírás: megkímélt, szép állapotban
Kategória: Általános
Ez a könyv jelenleg nem elérhető nálunk. Előjegyzéssel értesítést kérhet, ha sikerül beszereznünk egy hasonló példányt. Az értesítő levél után Önnek meg kell rendelnie a könyvet.
Fülszöveg
Milyen, etnikailag különböző népek lakták kezdettől fogva a magyar királyságot, s középkori királyaink, illetve az uralkodó réteg miként kívánta a „soknyelvű országot” egybetartani? Milyen szerepet játszott a magyar nyelvű kultúra kibontakozásában az egyház, milyen etnikai változások zajlottak le a török kiűzése után, amikor az elvadult területekre különböző etnikumú telepesek húzódtak le, hogy generációk szívós, szorgos munkájával felépítsék azt, amit újkori Magyarországnak tekintünk? Hogyan született egy modern polgári nemzet a 19. században? És e modern nemzet mennyire alapult azon az ipari-paraszti-kereskedői munkatevékenységen, azon a munkaerőbázison, amely az 1867. évi kiegyezés után a térségben – Európa egyik leggyorsabban fejlődő államalakulatában – végbement? A polgári-ipari fejlődés újabb nem magyar etnikumokat (németeket, morvákat, zsidókat) vonzott a Habsburg birodalom más részeiből Magyarország területére. Mennyiben jelentett a foglalkozás-termelési modernizálódás egyben újabb etnikai keveredést a 19-20. században? Mennyiben beszélhetünk arról, hogy a Kárpát-medence etnikai kohójában a 20. század első felére, etnikai összetételét tekintve egy új magyar nemzet él már? Igaz-e, hogy a magyar politikai uralkodó osztályok erőszakosan akarták elnemzetleníteni az ország területén élő nem magyar anyanyelvűeket? Vagy pedig azoknak van igazuk, akik azt állítják: a régi Magyarországon jobb volt a sorsuk a nem magyar etnikumoknak, mint az 1918 után szétesett állam területén létrejövő szomszédos államok egyikében-másikában élő magyarságnak? Igaz-e: a korszak progressziójának fő ereje, a szervezett munkásság internacionalizmusa azt jelentette, hogy érzéketlenek voltak a térség etnikai konfliktusai, majd 1920 után a magyar kisebbség sorsa iránt? Mit jelentett Trianon, a régi államkeret szétesése a Kárpát-medence mint munkaszervezeti-termelési egység sorsában? Egyáltalán, megoldás-e a térségben az egymástól népeket, egymásra utalt termelői közösségeket szétválasztani, sőt azokat szembeállító kisállamiság? Ezekre és hasonló kérdésekre igyekszik választ adni, vagy legalábbis a történészek álláspontját elmondani a História könyvek újabb kötete.
Milyen, etnikailag különböző népek lakták kezdettől fogva a magyar királyságot, s középkori királyaink, illetve az uralkodó réteg miként kívánta a „soknyelvű országot” egybetartani? Milyen szerepet játszott a magyar nyelvű kultúra kibontakozásában az egyház, milyen etnikai változások zajlottak le a török kiűzése után, amikor az elvadult területekre különböző etnikumú telepesek húzódtak le, hogy generációk szívós, szorgos munkájával felépítsék azt, amit újkori Magyarországnak tekintünk? Hogyan született egy modern polgári nemzet a 19. században? És e modern nemzet mennyire alapult azon az ipari-paraszti-kereskedői munkatevékenységen, azon a munkaerőbázison, amely az 1867. évi kiegyezés után a térségben – Európa egyik leggyorsabban fejlődő államalakulatában – végbement? A polgári-ipari fejlődés újabb nem magyar etnikumokat (németeket, morvákat, zsidókat) vonzott a Habsburg birodalom más részeiből Magyarország területére. Mennyiben jelentett a foglalkozás-termelési modernizálódás egyben újabb etnikai keveredést a 19-20. században? Mennyiben beszélhetünk arról, hogy a Kárpát-medence etnikai kohójában a 20. század első felére, etnikai összetételét tekintve egy új magyar nemzet él már? Igaz-e, hogy a magyar politikai uralkodó osztályok erőszakosan akarták elnemzetleníteni az ország területén élő nem magyar anyanyelvűeket? Vagy pedig azoknak van igazuk, akik azt állítják: a régi Magyarországon jobb volt a sorsuk a nem magyar etnikumoknak, mint az 1918 után szétesett állam területén létrejövő szomszédos államok egyikében-másikában élő magyarságnak? Igaz-e: a korszak progressziójának fő ereje, a szervezett munkásság internacionalizmusa azt jelentette, hogy érzéketlenek voltak a térség etnikai konfliktusai, majd 1920 után a magyar kisebbség sorsa iránt? Mit jelentett Trianon, a régi államkeret szétesése a Kárpát-medence mint munkaszervezeti-termelési egység sorsában? Egyáltalán, megoldás-e a térségben az egymástól népeket, egymásra utalt termelői közösségeket szétválasztani, sőt azokat szembeállító kisállamiság? Ezekre és hasonló kérdésekre igyekszik választ adni, vagy legalábbis a történészek álláspontját elmondani a História könyvek újabb kötete.
