Könyv – Jürgen Schadeberg: Fekete és fehér ötvenes évek – Magánkiadás 2004

Fekete és fehér ötvenes évek
+ 59 pont

Fekete és fehér ötvenes évek

Jürgen Schadeberg

Magánkiadás, 2004

Kötés: papír / puha kötés , 46 oldal

Minőség: jó állapotú antikvár könyv

Leírás: megkímélt, szép állapotban

Kategória: Egyetemes fotóművészet

Ez a könyv jelenleg nem elérhető nálunk. Előjegyzéssel értesítést kérhet, ha sikerül beszereznünk egy hasonló példányt. Az értesítő levél után Önnek meg kell rendelnie a könyvet.

Fülszöveg
"E fotókon a fekete és fehér világ teljesen elkülönülve jelenik meg, csak néhány kép jelzi, hogy a fényképek ugyanabban az országban készültek, a lefotózott emberek egymás mellett éltek. Így többnyire az sem látszik, hogy – ahogyan Schadeberg is utal rá – ezek az emberek ugyanazt a levegőt lélegezték be. Világaik mégis önmagukban teljesek a képeken. A fotókon mulatságok, tánc, esküvők, játszó gyerekek és felnőttek, egy elmosódott csók, a hétköznapokat fenntartó érzelmek és tevékenységek jelennek meg; de ugyanígy furcsa-egyszeri pillanatok, „nem is lehet” pozitúrák, humoros együttállások is. A fekete képek, a fotós saját szavaival élve, „naiv lelkesedés”-t tükröznek. Naivat: tisztát, minden körülménytől, szinte időtől és helytől függetleníthető emberi boldogságot. Egyik emblematikus fotója ennek a Ritz két fiatal táncosáról készült kép: repülnek, testükkel a térbe, a levegőbe rajzolnak, árnyékuk a falat kelti életre, a lány mosolya és a fiú átszellemült arca a tánc és az élet egyetlen pillanatba sűrített, kirobbanó élvezetét mutatják. A teljes odaadás, totális átélés felvillanását rögzíti a többi fekete kép is: a táncon, a zenén, a nyomornegyed gyerekeit szórakoztató akrobatamutatványon, az összesimuló golfozáson keresztül az egész életét. A fehér fotók dekadenciája, a némelyik képből áradó, finom életuntság legalább enynyire hangsúlyosan mutatja azt, amit a fotós szavakban is megfogalmazott; mintha nem is a fehér kisebbség lett volna az elnyomó, s a fekete többség az elnyomott. Nem azok a kirekesztettetek és a kirekesztők, akiket a történelmi idő és hely ismeretében azoknak gondolnánk. A szellemi pezsgés, a vibráló energiák izgalmasabbnak, életteljesebbnek mutatják a fekete társadalom életét. Egy helyütt azt is nyilatkozta Schadeberg, hogy a fehér kolónia igen unalmas volt – ezért is lelkesedett annyira a feketék lakta Sophiatownért, ahol a zenészek, énekesek, írók, politikusok és újságírók együtt éltek a csavargókkal, a bohémekkel, a helyi bűnözőkkel, a zugkocsmák tündéreivel, egy hallatlanul élénk szellemi korszakot élve az ötvenes évek elején. Sophiatownból 1955-ben kezdték meg a kitelepítést; 1959-re a városrész már csak romhalmaz csupán. Ezért Schadeberg fotói ritka dokumentatív értékkel rendelkeznek. Dokumentálják egyfelől egy elmúlt, de soha el nem felejthető történelmi kor eseményeit, megőrizték a ma már nem létező helyek képét. Másfelől elénk tárnak egy, a sémáinkból ismertnek hitt, mégis meglepő világot is, az apartheid kezdetének eddig kevéssé ismert oldalát, a későbbi borzalmakat közvetlenül megelőző évek atmoszféráját, a fekete és fehér társadalom különbségeit és hasonlóságait. A korszak fekete-fehér fotóin azonban mégis együtt, egymás mellett látjuk őket, ahogyan az valójában volt. A képek a totális elszigeteltség és belső önállóság ellenére az egymáshoz való viszonyon alapuló lét mindennapjainak pillanatait hordozzák. S mindezt Jürgen Schadeberg „szemén” keresztül: azt látjuk, amit ő akkor észrevett, és abban, ahogyan látjuk, benne rejlik az ő viszonyulása „tárgyához”; egyfajta alázat, hiszen nem ismer megörökítésre érdemtelen mozzanatot, és hallatlan finomsággal, érzékenységgel fedezi fel az emberi esendőség, szépség, meghittség vagy dráma pillanatait a legegyszerűbb, akár banális szituációkban is. Fotóiban nincs kritikai él vagy hatásvadászat. Egyformán kezel feketét és fehéret, s az utóbbiakról készült fényképei némelyikén, ha halványan, nehezen kivehetően, de – az emberi természetből adódóan természetesen – ugyanaz a mosoly villan fel, amit a fekete-fotókról ismerünk. Nem lehet véletlen választás eredménye a Black and White Fifties album utolsó fotója: egy kismalacot magához szorító, nevető fekete kislány alakja; szívből nevet, mindentől messze, gondtól, bajtól mentesen. Méltó befejezés, összefoglalás és búcsú. Maradjon meg ez. Ne a bánat." Somogyi Zsófia 2004 Dorottya Galéria , 2004 Mediawave