Könyv – Mircea Eliade: Az örök visszatérés mítosza – Európa Könyvkiadó 1993
+ 404 pont
Az örök visszatérés mítosza
Mircea Eliade
Európa Könyvkiadó, 1993
Kötés: vászon (papír védőborítóval) , 239 oldal
Minőség: jó állapotú antikvár könyv
Leírás: megkímélt, szép állapotban
Kategória: Metafizika, ismeretelmélet
Ez a könyv jelenleg nem elérhető nálunk. Előjegyzéssel értesítést kérhet, ha sikerül beszereznünk egy hasonló példányt. Az értesítő levél után Önnek meg kell rendelnie a könyvet.
Fülszöveg
Mircea Eliade (1907-1986) világhírű vallástörténész és író, Bukarestben született, ott kezdte tudományos pályáját. 1940 és 44 között, az Antonescu-kormány képviseletében Lisszabonban és Londonban diplomáciai szolgálatot teljesített. A háború után Párizsban a Sorbonne-on, majd a chicagói egyetemen tanított. Vallástörténeti kutatásaiban az ember mítoszokban megnyilvánuló önképét, a vallás szerkezetét és kultúraformáló szerepét, az egzisztenciális egységet alkotó individuumok jellegzetességeit vizsgálja. Fontos tanulmánykötetei: A jóga. Halhatatlanság és szabadság, A szent és a profán : A vallás lényegéről, Képek és jelképek, A samanizmus: Az eksztázis ősi technikái, Vallási hiedelmek és eszmék története, Okkultizmus, boszorkányság és kulturális divatok, Misztikus születések. Az örök visszatérés mítosza (1949) az archaikus társadalomban élő és a modern ember világmindenséghez fűződő viszonyát tárgyalja. Az archaikus ember egyetlen olyan mozdulatot nem tesz, amelyet korábban ne tett volna már egy felsőbb szellemi lény, egy démon, egy istenség. Élete így mások cselekedeteinek szakadatlan ismétléséből áll. Ezáltal a mindenséghez kötődik, melynek "történelmét" végtelen szertartásokban éli át újra meg újra, s melyhez az idő szokványos folyásáról megfeledkezve, örökké visszatér. Az archaikus közösségből kiszakadt, "történelmi" vagy modern ember vigasztalanul állna a történelem rémületével szemben, ha nem fogadna el valaminő világszellemet, hiszen tudása, mellyel felismerte emberlétének véges voltát, nem kárpótolja a rászakadó szenvedésekért. A modern embert csak olyan szabadságfilozófia menti meg, amely nem zárja ki az isteni létezést. Ez a filozófia az archetipikus ismétlés hagyományos szellemét meghaladó zsidó-keresztény vallásos élményben: a hitben adatott meg az ember számára. A modern ember a "bűnbeesés" embere, s az archetípusok ismétlésének paradicsomából kiűzetve egyetlen segítsége marad: a kereszténység. Az örök visszatérés élménye által az archaikus emberhez hasonlóan részese lehet a teremtésnek - állítja Mircea Eliade.
Mircea Eliade (1907-1986) világhírű vallástörténész és író, Bukarestben született, ott kezdte tudományos pályáját. 1940 és 44 között, az Antonescu-kormány képviseletében Lisszabonban és Londonban diplomáciai szolgálatot teljesített. A háború után Párizsban a Sorbonne-on, majd a chicagói egyetemen tanított. Vallástörténeti kutatásaiban az ember mítoszokban megnyilvánuló önképét, a vallás szerkezetét és kultúraformáló szerepét, az egzisztenciális egységet alkotó individuumok jellegzetességeit vizsgálja. Fontos tanulmánykötetei: A jóga. Halhatatlanság és szabadság, A szent és a profán : A vallás lényegéről, Képek és jelképek, A samanizmus: Az eksztázis ősi technikái, Vallási hiedelmek és eszmék története, Okkultizmus, boszorkányság és kulturális divatok, Misztikus születések. Az örök visszatérés mítosza (1949) az archaikus társadalomban élő és a modern ember világmindenséghez fűződő viszonyát tárgyalja. Az archaikus ember egyetlen olyan mozdulatot nem tesz, amelyet korábban ne tett volna már egy felsőbb szellemi lény, egy démon, egy istenség. Élete így mások cselekedeteinek szakadatlan ismétléséből áll. Ezáltal a mindenséghez kötődik, melynek "történelmét" végtelen szertartásokban éli át újra meg újra, s melyhez az idő szokványos folyásáról megfeledkezve, örökké visszatér. Az archaikus közösségből kiszakadt, "történelmi" vagy modern ember vigasztalanul állna a történelem rémületével szemben, ha nem fogadna el valaminő világszellemet, hiszen tudása, mellyel felismerte emberlétének véges voltát, nem kárpótolja a rászakadó szenvedésekért. A modern embert csak olyan szabadságfilozófia menti meg, amely nem zárja ki az isteni létezést. Ez a filozófia az archetipikus ismétlés hagyományos szellemét meghaladó zsidó-keresztény vallásos élményben: a hitben adatott meg az ember számára. A modern ember a "bűnbeesés" embere, s az archetípusok ismétlésének paradicsomából kiűzetve egyetlen segítsége marad: a kereszténység. Az örök visszatérés élménye által az archaikus emberhez hasonlóan részese lehet a teremtésnek - állítja Mircea Eliade.
